boon-sportoldal

2011.06.04. 11:51

Kiesők egymás között?

<p>Az utolsó helyen álló Bőcs Sport csapata a szintén kieső, az utolsó előtti helyen tanyázó Hajdúböszörményi TE gárdáját fogadja szombaton, Mezőkövesden.</p>

– Nem vagyunk könnyű helyzetben, nem csak a táblázaton elfoglalt helyezésünk miatt, hanem azért sem, mert kevesen vagyunk, és szűk keretünkből a fiatalok hét közben U19-es bajnokit játszottak, mert ott is kevesen vannak, és félő volt, hogy nem lesz meg a létszám, ezért léptek pályára a felnőtt kerethez tartozó játékosok, úgymint Tóth K., Nyírcsák és Urbancsik – mondta Tóth László, a Bőcs Sport szakmai igazgatója. – Gondjainkat fokozza, hogy Bokros sérüléssel bajlódik, Ondó lázzal küszködött az elmúlt napokban, de hogy valami jóról is beszámolhassak: Sipos visszatért. Ami pedig az esélyeket illeti: nyernünk kell, a többit pedig majd meglátjuk, mert már mások eredményeitől is függ a jövőnk. Azért én bízom benne, hogy a jövő héten is éles meccset fogunk játszani, hogy életben tartjuk bennmaradási esélyeinket. 

A pályán

Bőcs Sport – Hajdúböszörményi TE (szombat, 18.00, Mezőkövesd)

A Bőcs Sport várható összeállítása: Trepák (Giák) – Bokros, Sipos, Molnár Zs., Tóth K. – Mbei (Nyírcsák), Konate, Ur, Zsarnai – Urbin, Ondó (Urbancsik).

Az edző tippje: 2-0. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!