1956 : távol, de mégis közel

Vannak történelmi üzenetek, amelyek átadására, és az akár évszázadokkal mérhető időn átívelő távolságok legyőzésére csak a művészet alkalmas igazán. Gondoljunk bele, mi lenne 1848 emlékével, szellemével az akkori kortárs és a nem sokkal később alkotó költők, festők, írók művei nélkül? Kiss László jegyzete.

Mennyire más lenne mindaz, ami minden magyarban mélyen gyökerezik, ha nem tudnánk elolvasni ma is, mit gondolt akkor Petőfi, Arany, Jókai?

Át nem élt történelmi eseményeket élővé tenni – hatalmas kihívás. Ez lesz érvényes hamarosan 1956–ra is, hiszen ezekhez a tragikus és heroikus évekhez eleven családi emlékekkel, személyes sorsokkal kötődő nemzedékek pár évtized múltán már nem lesznek velünk. De velünk lesznek fantasztikusan jó alkotások.

Filmek – a Szamárköhögéstől a Szabadság, szerelemig – festmények, könyvek, színdarabok, magragadó plakátok és performanszok, amelyeket a digitális emlékezet őriz. Viták övezték, de zseniálisan jó ötlet volt a 2016-os jubileumi évben a budapesti óriásplakátozás. Nem hiszem, hogy el lehet érni a mai tinédzser vagy húszas nemzedék szívéhez, értelméhez mással, mint mai eszközökkel. Akárcsak Petőfi esetében a Pilvaker zenei egyvelegével, amiben színpadra reppelték fel forradalmi költőnk számos klasszikus művét.

Még a rendszerváltás környékén láttam egy ’56-os emlékműsort diákokkal Miskolcon. Nagyon kilógott az akkori ünnepi sorból és stílusból amit csináltak: egy kicsit a pantomim színházat ötvözve a verseléssel és tánccal adtak elő olyan modern produkciót, amitől a nézőtér kicsit feszengett.

Nézelődtek diszkréten egymásra – hivatalos állami ünnepség volt –, hogyan is kellene itt most reagálni. A végén kis csend, majd egy tenyér, kettő, három, majd vastaps. Ez a vastaps szóljon most minden művésznek, amatőrnek és profinak, akik újító és sokszor formabontó módon, mai nyelven, de maradandó értékekkel bírva képesek voltak 1956-ot közel hozni a mához.

- Kiss László -