2012.12.03. 18:48
Eljárást folytat a végrehajtói kamara egy töredékáron eladott autó miatt
Budapest, 2012. december 3., hétfő (MTI) - Eljárást indított a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara a sajtóban megjelent információk alapján egy, az árának töredékéért elárverezett autó ügyében - mondta Schmidt Zoltán elnökségi titkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az ügyben érintett végrehajtó hétfőn nem jelent meg a kamarai fegyelmi testület előtt, és a kért iratokat sem bocsátotta rendelkezésre - közölte az elnökségi titkár.
A múlt héten a végrehajtó alacsony becsértéken árverezett el egy autót, amely Lippai László színész tulajdona volt. Az ügyet a sajtó is felkapta, a médiából származó információk szerint a 60 ezer forintos tartozás fejében lefoglalt 5 millió forintot érő autó értékének tizedéért talált új gazdát.
Schmidt Zoltán elmondta: a végrehajtónak nem ez az első ilyen ügye. Többek közt - a jogalap megjelölése nélkül - saját kamarájától is próbált inkasszóval 200 millió forinthoz jutni.
A kamara most újra felszólította az érintett végrehajtót az iratok csatolására - tette hozzá az elnökségi titkár.
- MTI -