BOON - Sport - DVTK

2017.05.08. 13:52

Gyirmót vs. DVTK - Tékozló fiúk: 3 helyett 1 pont

Miskolc - A Diósgyőri VTK a gyengén fut­ballozó, már kiesett Gyirmót otthonában az utolsó percben vesztett 2 fontos pontot.

Miskolc - A Diósgyőri VTK a gyengén fut­ballozó, már kiesett Gyirmót otthonában az utolsó percben vesztett 2 fontos pontot.

A labdarúgó NB I 30. fordulójában szombaton kora este Gyirmót FC Győr – Diósgyőri VTK meccset rendeztek, amelyen a már kiesett csapat a kiesés elől menekülő együttest fogadta. És bár előzetesen különböző elméletek keltek szárnyra azzal kapcsolatban, hogy miként állhat fel a hazai gárda, és milyen motivációval léphet pályára, ezek közül a nem nyert kategóriába került az, hogy az MLSZ díjazásával összefüggésben, az ezért kapott pénzt szem előtt tartva több rutintalan fiatal lehet a kezdőcsapatban, illetve a kezdés után az is kiderült, hogy aligha tett pénzbeli motivációs ajánlatot, dobott fel extra győzelmi prémiumot a gyirmótiaknak egy olyan, harmadik együtteshez kötődő személy, amelyik a kiesésért zajló harcban a DVTK riválisa.

Gólt rúgatott Makraival

Ez utóbbit a hazaiak gyatra kezdéséből lehetett lemérni, nem feltétlenül abból, hogy a Diósgyőr már az első támadásából megnyugtató gólt szerzett, miután az Újpest FC-től kölcsönben a DVTK-ban szereplő – és hamarosan a lila-fehérekhez távozó –, ezúttal a Lipták eltiltása miatt a csapatkapitányi karszalagot viselő Novothny egy remek elfutása végén gólt rúgatott Makraival. A vendégek vezető találata után a hazai együttes ügyetlenül, sok pontatlansággal futballozott, még az sem okozott különösebb gondot a DVTK-nál, hogy az első félidő első felében Busainak, a kényszerből belső védőt játszó egyébként középpályásnak – aki már az előző forduló hajrájában, a Vasas ellen is Liptákot helyettesítette – eltartott egy ideig a beilleszkedése a hátsó alakzatba. Ugyanis a Diósgyőr előnyben is többet birtokolta a labdát, uralta a meccset, és helyzeteket alakított ki, ám ezeket rendre kihagyta. Nem ajtó-ablak ziccerek voltak ezek, de ettől függetlenül előbb Szarka, aztán Ugrai, majd Makrai tulajdonképpen bebiztosíthatta volna a győzelmet, ha lövéseik picit pontosabbak. Ez ekkor még nem tűnt gondnak, hiszen a hazai együttes nagyon szerény teljesítménnyel rukkolt elő, kis túlzással a DVTK kapuja előtt csak akkor tűntek fel, amikor a sima első félidő után a klubház öltözője felé vették az irányt.

20 másodperc híján

A térfélcsere után sem támadt fel a Gyirmót, és a mérkőzés ott folytatódott, ahol a szünet előtt abbamaradt, a hazai együttes változatlanul sok hibával játszott, a DVTK pedig képtelen volt ezt kihasználni, egy olyan nagyot odacsapni, amivel végleg eldönthetné a meccset, mert például Vela lövése is elkerülte a kaput. Némi fordulatot az hozott, amikor a hazai tréner bedobta az első cserét. Az újonc Szalánszki első labdaérintéséből kis híján gólt szerzett, és ekkor felötlött az, hogy milyen jól járt a Diósgyőr azzal, hogy a gyirmótiak kezdőcsapatában nem kaptak helyet bizonyítási vágytól égő fiatalok. A mérkőzés első hazai helyzete felfelé húzta a pályaválasztót, de ettől függetlenül a piros-fehérek lerendezhették volna a meccset, akkor, ha Karakó játékvezető a 67. percben 11-esnek látja azt, hogy a Bojovic mellett a labdát eltoló Szarka nem magától esett el. A második félidő második felében kezdett kicsúszni a mérkőzés a DVTK kezéből, a labda birtoklása, a játék irányítása egyre inkább átkerült a Gyirmóthoz. A vendégek a védekezéssel voltak elfoglalva, és jól jött nekik Daushvili beállása. A grúz középpályás beállása után motiváltan játszott, többször labdát szerzett, jó indításokkal próbálta helyzetbe hozni társait, de ez kevésnek bizonyult a győzelmet bebiztosító találathoz. És amikor a mérkőzés hosszabbításában, amikor már csak 20 másodperc volt hátra a meccsből, jött a feketeleves, egy jól eltalált hazai lövés utat talált a Diósgyőr kapujába, így elúszott a vendégek két pontja, a DVTK 3 helyett csak 1 egységet szerzett.

Három tűéles meccs

Aki a diósgyőriek közül azzal nyugtatja magát, hogy az eltékozolt két pont ellenére is bennmaradó helyen áll a csapat, az biztosan figyelmen kívül hagyja azt, hogy az egész tavaszi szezonban ilyen könnyen soha nem szerezhetett volna 3 pontot a DVTK, és hogy a mostani győzelem azért hiányozhat nagyon a végelszámoláskor, mert amíg a piros-fehérekre három tűéles bajnoki vár, addig a Diósgyőrrel jelenleg azonos pontszámmal álló riválisai (Mezőkövesd és MTK) még játszanak olyan csapattal, amelyik a Gyirmóthoz hasonlóan könnyített üzemmódban is futballozhat, mert a kiesés már nem fenyegeti (Paks). Nem is szólva arról, hogy a soron következő Mezőkövesd elleni, Debrecenben sorra kerülő, megyei kiesési rangadón a DVTK két belső védője sem játszhat, ugyanis az eltiltott Liptákon kívül Karan nem szerepeltethető, ugyanis Gyir­móton összeszedte ötödik sárga lapját.


Jegyzőkönyv

Gyirmót FC Győr – Diósgyőri VTK

1-1 (0-1)

Győr-Gyirmót, 1100 néző. V.: Karakó (Varga G., Szert).

Gyirmót FC Győr: Nagy S. (5) – Achim (4), Bojovic (4), Radeljic (5), Szegi (4) – Simon Á. (4) – Kiss M. (4), Vass (4), Simon A. (4), Madarász (4) – Novák (4). Vezetőedző: Urbányi István.

Diósgyőri VTK: Antal (5) – Eperjesi (5), Karan (5), Busai (5), Tamás M. (5) – Mevoungou (5) – Vela (5), Novothny (5), Ugrai (5) – Szarka (5), Makrai (5). Vezetőedző: Bódog Tamás.

Csere: Madarász helyett Szalánszki (6) az 56., Szegi helyett Bori (-) a 70., Ugrai helyett Fülöp (-) a 70., Novák helyett Máté J. (-) a 76., Szarka helyett Daushvili (-) a 81., Makrai helyett Szabó I. B. (-) a 87. percben.

Sárga lap: Simon A. a 28., Karan a 34., Novothny a 67. percben.

Gólszerző: Makrai (1-0) a 2., Radeljic (1-1) a 93. percben.

Urbányi István: – Valószínűleg kevés nehezebb dolog van, mint ilyen helyzetben játszani. Kicsit ennek fényében kezdődött a meccs, nagyon korán hátrányba kerültünk, és kellett is néhány perc, hogy rendzeni tudjuk a sorokat, már az első félidőben is váltottunk szerkezetet, cseréltünk pozíciókat. Ami pozitív és korrekt dolog – függetlenül attól, hogy ez a szezon, hogy alakult – az az, hogy a csapat az utolsó pillanatig mutatta, van tartása. Ha van valaki, aki átérzi a diósgyőri szurkolók csalódottságát, akkor az én vagyok, viszont nekünk az egész szezonunk ilyen volt.

Bódog Tamás: – Megérdemeltük... Nem rúgtuk be, nem a másodikat, a harmadikat, de a negyediket sem, megvoltak a lehetőségeink, de ezeket elszórakoztuk. Nem azt mondom, hogy nem akartak a játékosok, de nem volt meg bennünk az a gyilkos ösztön, amivel eldönthették volna a meccset, a Gyirmót pedig erőre kapott, a kevés lehetőségükből megszerezték az egyenlítő gólt. Sajnálom, mert minden a kezünkben volt, de ilyen az élet.


A gólok története

2. perc: A DVTK saját térfelének jobb oldalán szerzett labdát, amivel Novothny iramodott meg a szélen. A középpályás-támadó elfutása után jól adott középre, a berobbanó Makrai pedig 5 méterről, védője szorítása közepette, előrevetődve, a labdáért repülve, laposan a kapu jobb alsó sarkába helyezett, 0-1.

93. perc: A hazai csapatnak hátulról, balról előrevágott labdáját Karan fejelte vissza a mezőnybe a kapu előteréből, de a játékszer éppen Radeljic előtt esett le, az előrehúzódott védő pedig 17 méterről kapásból a diósgyőri kapu bal alsó sarkába bombázott, 1-1.


OTP Bank Liga, 30. forduló:

A tabella:

1. Budapest Honvéd 30 17 5 8 47-27 56 pont

2. Videoton FC 30 16 8 6 58-26 56

3. Ferencváros 30 13 9 8 51-40 48

4. Vasas 30 14 5 11 45-36 47

5. Swietelsky Haladás 30 12 6 12 38-40 42

6. Paksi FC 30 10 11 9 35-33 41

7. Újpest FC 30 9 12 9 45-45 39

8. Debreceni VSC 30 10 7 13 37-40 37

9. Diósgyőri VTK 30 10 5 15 36-53 35

10. Mezőkövesd Zsóry FC 30 9 8 13 33-49 35

11. MTK Budapest 30 8 11 11 24-33 35

12. Gyirmót FC 30 4 9 17 18-45 21

A 31. forduló programja:

május 13., szombat:

  • Ferencváros-Debreceni VSC 18.00
  • Paksi FC-Gyirmót FC 18.00
  • Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC, Debrecen 18.00
  • Budapest Honvéd-MTK Budapest 18.00
  • Swietelsky Haladás-Vasas, Sopron 18.00
  • Újpest FC-Videoton FC 20.30

  • Gyirmót vs. DVTK - Majd  300 ezret fizetett a csapat a szurkolókért

    Ahogy arról már korábban beszámoltunk: a Gyirmót elleni idegenbeli bajnokira elutazó a vendégdrukkerek számára a diósgyőri csapat, illetve a szakmai stáb tagjai állták a belépőjegyek árát.

    „Sajnálom, mert minden a kezünkben volt, de ilyen az élet”

    „Nem rúgtuk be nem a másodikat, a harmadikat, de a negyediket sem, voltak lehetőségeink, de ezeket elszórakoztuk” - így nyilatkozott Bódog Tamás, a Diósgyőri VTK vezetőedzője a Gyirmót elleni 1-1-es idegenbeli bajnoki döntetlent követően.

    BOON-ÉLŐ – Gyirmót vs. DVTK 1-1 (0-1)

    A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 30. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Gyirmót FC Győr vendégeként lépett pályára szombaton 18.00-tól. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Borsod Online-on!


    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!