óvodák

2020.06.04. 07:00

Összevonták, ahogyan nyáron

Nyári „nyitvatartással” üzemelnek, de a megváltozott helyzethez alkalmazkodva.

Nagy-Hankó Krisztina

Sok szülőt meglepetésként ért a múlt héten, hogy a legtöbb óvodában összevont csoportokkal várták a gyerekeket, pont úgy, mint ahogyan az nyáron van. A nyitás tehát nem azt jelentette, hogy minden csoportot megnyitnak. Úgy tűnik, arra készülnek az intézményekben, hogy nyáron nagyobb létszámmal kell számolniuk, illetve csak két hétre zárhatnak be, így az óvónők szabadságát elkezdték kiadni.

Online kapcsolat a kicsikkel

A múlt hét elején húsz fővel kezdték, most pedig már negyven gyermeknél tartanak. Egyre nagyobb igény van az óvodai ellátásra – mondta Mag Zsoltné, a Felsőzsolcai Napközi Otthonos Óvoda vezetője. Néhány apró kérésük van csupán a szülők felé, amely az egészséget és biztonságot szolgálja, de mindenki hozhatja a gyermekét, aki szeretné – tette hozzá Szarka Tamás, a város polgármestere.

Lehetőség szerint a gyerekeket nem rakják nagy létszámú csoportba. Öt-öt csoportszobájuk van a két épületben, plusz a telephelyükön még tornaszoba és fejlesztőhelyiség is van. Így megoldható, hogy 10 gyermeknél ne legyen több egy csoportban. Az azonban előfordulhat, hogy vegyesen vannak, ami normál esetben is így lenne az „elballagó” nagycsoportosok és a nyári rend miatt. Kapacitásuk teljes kihasználására nem készülnek a nyáron. A szülők egy része biztosan otthon tartja a gyerekét – vélekedett az óvodavezető. A szabadságokat már elkezdték korábban kiadni a dolgozóknak. Home office-ban is dolgoztak, hiszen dokumentációs és online feladataik is voltak. Két hétre fognak mindössze bezárni, de nem teljesen, mert amíg a székhelyük zárva lesz, addig a telephelyen fogadják a gyerekeket, illetve fordítva.

A jogszabályok szerint és a szülők igényeit figyelembe véve jártak el – mondta Tóth Balázs, Nyékládháza polgármestere.

Ötvenszázalékos kihasználtság

Hat óvodai csoport van a városban, két telephelyen. A gyermekek kétharmada már az intézményben van – tudtuk meg Gálné Vasvenszki Judittól, a nyékládházi Dargay Attila Gyermekvarázs Óvoda és Bölcsőde vezetőjétől. A bölcsőde is több mint 50 százalékos kihasználtsággal működik a héten. A kijárási korlátozás miatti ügyeleti hetek alatt kevés gyermek felügyeletét kellett megoldaniuk, de a május 25-ei nyitás hírére hirtelen sokan döntöttek úgy, hogy az intézmény adta lehetőséget igénybe veszik.

A szülők szabadsága elfogyóban van, illetve a családon belül sem tudják már megoldani, hogy otthon maradjon a gyermek, így egyre többen igénylik az ovit – mondta az óvodavezető. Jelenleg 15–18 óvodást helyeznek el egy csoportban. Májustól folyamatosan mennek szabadságra a munkatársak, felváltva. Két hétre zárnak be, augusztus második felében, de abban az időszakban ügyeletet sem tudnak biztosítani.

A miskolci önkormányzatnak is feltettük a témához kapcsolódó kérdéseinket, válaszaikat a héten, egy későbbi időpontra ígérték.

(A borítóképen: Játszó gyermekek a felsőzsolcai óvodában)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!