Nem mind mérges a fekete

Sok tévhit kering a keresztes vipera életmódja és veszélyessége körül. Azért, hogy a lakosság körében eloszlassák ezeket a félreértéseket, 2020-ban az év hüllőjének választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

– Az év hüllője és kétéltűje esetében a kezdeményezés alapkoncepciója valósul meg, amelynek célja megismertetni az emberekkel szélesebb körben az adott fajt. A fajcsoport esetében kifejezetten sok tévhit kering, amelyeket igyekszünk eloszlatni az állat életmódjáról honlapunkon közölt információkkal (mme.hu) – hangsúlyozta Orbán Zoltán, az MME szóvivője.

Rejtőzködő hüllő

A keresztes vipera néhány hím egyede teljesen fekete.

– A világon az egyik leginkább elterjedt hüllő a keresztes vipera, amelynek különféle színváltozatai léteznek. Ezek közül az egyik igen ritka változat teljesen fekete. Viszont ez nem jelenti azt, hogy minden fekete kígyó mérges lenne, hiszen bizonyos siklófajok is lehetnek ilyenek. Innen kapta az idei kiírásunk is a „Nem mind mérges, ami fekete” mottót. A szemük az, ami alapján egyértelműen meg lehet a fekete viperákat különböztetni a hazai siklóktól. Az idősebb példányok szeme parázsvörös lehet, pupillájuk pedig nappali fényben függőlegesen hasított. Hazánkban a rákosi viperával ellentétben a keresztes vipera jóval gyakoribb, de az állomány pontos számát nagyon nehéz megbecsülni. Ennek ellenére ritkán lehet találkozni vele, mert rejtőzködő életmódot folytat, és a talajrezgéseket érzékelve eliszkol, ha közeledünk. A kutatóknak is nagyon nehéz dolga van, amikor meg szeretnék figyelni az életmódját. A kirándulóknak azt szoktuk javasolni, a kígyós élőhelyeken – Belső-Somogy, Zala megye és a Zempléni-hegység – amikor sétálnak, maradjanak az úton, és legyenek körültekintőek – mondta a szóvivő.

Élőhelyei eltűnőben

„A keresztes vipera ragadozó. Zsákmányát elsősorban kisemlősök képezik, de fogyaszt békákat, gyíkokat és madarakat is. Általában lesben várja meg áldozatát, és villámgyorsan lecsap rá. Szaporodása sajátos, a viperák nagy részéhez hasonlóan álelevenszülő. Ez azt jelenti, hogy tojásait nem rakja le, hanem azok a nőstény testében fejlődnek ki. Az utolsó ivadék világrajövetelét követően a nőstény magára hagyja az újszülötteket. Kezdetben alig 5-15 centiméteresek, de 60-80 centis felnőtt példányokká cseperednek. A fajt elsősorban az élőhelyeinek eltűnése veszélyezteti, mert a növényzetet átalakítjuk, a kaszálókat beszántjuk. Pedig ha valaki közelebbről megismeri őket, hamar rájön, hogy az élővilág legizgalmasabb állatai közé tartoznak, nagyon fontos ökológiai szerepet töltenek be, és ráadásul még szépek is” – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.