Sport

2017.12.17. 19:17

Csupán pár tuson múlt

Miskolc - Gergely István még jó néhány évig szerepelhet a hazai és a nemzetközi porondon.

Miskolc - Gergely István még jó néhány évig szerepelhet a hazai és a nemzetközi porondon.

A közelmúltban Olaszországban rendezték a kerekesszékes vívó-világbajnokságot. A római viadal férfi tőr csapatversenyében az előkelő ötödik helyet szerezte meg a magyar válogatott, melynek tagja volt Gergely István, a Diósgyőri Vívó Egyesület tagja is.

A római már a második vb-m volt, 2015-ben Egerben is indultam." Gergely István

„Gondolatolvasás”

– Harminchárom éves vagyok és 2014-ben jegyeztem el magam ezzel a műfajjal – kezdte a miskolci sportoló, majd így folytatta: – Annak idején úgy kezdődött, hogy a Mozgássérült Emberek Országos Szövetsége által rendezett regionális napon különböző sportágakat lehetett kipróbálni. Jómagam a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete nevében egyik szervezője voltam a viadalnak. Fogadtam a Budapestről érkezett vendégeket, akik többek között a vívást is bemutatták, én pedig rászántam magam a tesztre. Nagyon megtetszett nekem ez a mozgássorozat. Különösen az, hogy egy tus érdekében ki kellett találnom az ellenfelem, azaz a velem szemben álló fél gondolatát.

A világbajnoki szereplő egyéni története azzal folytatódott, hogy a Diósgyőri Vívó Egyesületben kötött ki. A klubnál kezdetben egyedül volt, majd Szatmári Róbert is csatlakozott hozzá.

– Kettőnkkel Losonczi Dávid József edző foglalkozik – folytatta Gergely István. – Integráltan edzünk, ez azt jelenti, hogy ugyanúgy gyakorlunk, mint az ép vívók. Hetente három-négy foglalkozáson veszünk részt a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda tornatermében. A klub mindenben segít: kaptam mindenféle eszközt és felszerelést, ráadásul pedig a hazai versenyekre fedezi az utazási költségemet.

Az olasz fővárosba viszont válogatottal kerültem ki, esetemben a számlát a Magyar Vívó Szövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság állta. Ötödik helyünket szép eredménynek tartotta a szakvezetés, és magam is úgy gondolom, hogy tisztességgel helytálltunk, jelentősen öregbítettük a magyar vívás hírnevét. Csak pár tuson múlt a még jobb helyezésünk, de emiatt nem keseregtünk. Nekem mellesleg a római már a második világbajnokságom volt, mert 2015-ben jelen lehettem az Egerben tartott vb-n is.

Negyven felett is

A Diósgyőri Vívó Egyesület sportolója ezután arról beszélt, hogy a minél eredményesebb szereplés érdekében két fegyvernemet űz:

– Ennek jegyében a párbajtőrrel és a tőrrel is foglalkozom – közölte Gergely István. – A kerekesszékes magyar bajnokságot idén Budapesten tartották, tőrben harmadik, párbajban pedig ötödik lettem jelenlegi edzőm, Kosztopulosz Beatrix irányításával. Sokan megkérdezték már tőlem, hogy meddig tarthat az aktív pályafutásom. Nos, az a helyzet, hogy manapság igencsak kitolódik a vívók életkora: a nemzetközi mezőnyben sokan vannak negyven felett is, az ötvenhez közeli fellépőkkel azonban ritkán találkozom. Itthon ugyanez a helyzet, így nem kell sem sietnem, sem a majdani visszavonulásomon töprengenem, akár tíz esztendőt is vívhatok még, persze ha minden jól alakul.

Sűrű a versenynaptár

Gergely István az idén már nem versenyez, jövőre viszont egymást érik a viadalai. Februárban az egri Világkupán mutatkozik be, majd ugyancsak Vk-fellépés vár rá az olaszországi Pisában és a lengyel fővárosban, Varsóban. Szeptemberben a 2018-as szezon legfontosabb állomására, az olaszországi kontinensbajnokságra utazik és valamennyi versenyén tisztes helytállást, érmet vagy pontszerzést vár önmagától.

- Kolodzey Tamás -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!