Sport

2017.07.03. 08:38

A Galata lesz a DVTK utolsó ellenfele?

Miskolc - A héten akár a török sztárcsapattal is összecsaphat a Diósgyőr.

Miskolc - A héten akár a török sztárcsapattal is összecsaphat a Diósgyőr.

Érdekes hír kelt szárnyra még pénteken este, jelesül az, hogy a török bajnokság előző szezonjának 4. helyezettje, a 2000-ben UEFA Kupa-győztes Galatasaray szombaton (július 8.) a DVTK-val játszik előkészületi összecsapást, mégpedig Győrben. Ezen információt a tegnapelőtti edzőmérkőzésen hivatalosan senki sem erősítette meg, csupán olyan válaszokat kaptunk, hogy ,,Kilencven százalék…”, illetve hogy ,,…ha csak a Galata le nem mondja”. A Tatran elleni összecsapást követően az ez irányú érdeklődésünkre Bódog Tamás, a Diósgyőr szakmai igazgatója az alábbi választ adta:

Bízom benne, hogy az utolsó felkészülési meccset egy erős ellenfél ellen tudjuk játszani, ez még nem fix, de reméljük, hogy a Galatasaray ellen léphetünk pályára. A mérkőzés szombaton lenne, én mindenképpen azt kértem, hogy egy kimondottan komoly ellenféllel találkozzunk. A bajnoki első fordulóban ugyanúgy idegenben fogunk játszani, úgyhogy arra tökéletes felkészülés lenne.”

A Szlovákiában, Somorján edzőtáborozó Galata egyébként tegnap este a másod­osztályba kiesett Gyirmóttal meccselt, amely előtt úgy értesültünk: más magyar csapattal nincs lekötött felkészülési találkozójuk – legalábbis vasárnap még így állt a helyzet. Némileg ide kapcsolódik, hogy az ugyancsak török Trabzonspor tegnap Magyarországra érkezett, Telkiben töltenek nyolc napot, így akár ők is opciók lehetnek, ha a Galatasaray végül nem jön össze.

Tempó és följebb

Az eperjesiek elleni összecsapás során gyakorlatilag nem volt olyan perc, amikor az oldalvonal mellett álló Bódog Tamás ne kommentálta volna a gyepen zajló történéseket, ne adott volna tanácsokat. Amennyiben kivesszük ezekből azon játékosokat, akiknek szóltak a mondatok, akkor az alábbi a sommázat: az ellenfél térfelén, 16-osa előtt történt labdavesztés után sprintben kell visszafelé közlekedni és nem sétálva; ugyanilyen szituációban a csatárnak meg kell támadnia védőt, s nem 4 méterről kell néznie; álló helyzetben nem lehet labdát kérni, mozogni kell; a tíz méterre, teljesen tisztán lévő társnak azért illik pontosan odatenni a labdát; „Tempó, tempó”, ez jó sokszor elhangzott, miként a „Följebb, följebb…!” instrukció is. A közönségnek leginkább tetszettek: Karan megnyert légi csatái, az úgymond fiatalabbak mozgása a második fél­időben, a gólok, a győzelem. Vagy harmincan kiabálták is a szakmai igazgató nevét a kerítés túloldaláról a lefújás után, amit pacsival köszönt meg Bódog Tamás és a játékosok.

Érződött a fáradtság

Forgács és Lipták különben az egész meccset „végignyomta”, előbbi bal oldali védőként, utóbbi először a középpálya közepén, aztán egy sorral hátrébb.

Forgács azért maradt, mert szerettem volna látni, hogy mit bír 90 perces terhelés alatt, „Lipivel” kapcsolatban pedig azt éreztem: fontos, hogy az egész mérkőzésen ott legyen egy-egy kemény ellenféllel szemben."

Felelte kérdésünkre Bódog Tamás, aki a mérkőzésről így vélekedett: – A fáradtság érződött a játékosokon, de a hozzáállás rendben volt. Az első félidőben több hibát követtünk el, és nem voltunk olyan élesek a kapu előtt, de az edzőmérkőzések azért jók, hogy ezek előjöjjenek, hogy lássuk, hol van még javítani való, teendő. A második félidőben kicsivel frissebbnek tűntek azok a játékosok, akik a pályán voltak, s akik éltek a lehetőséggel. Ez a félidő tetszett… Most még olyan fázisban vagyunk, amikor jobban előjönnek a hibák, a terhelés a lábakban van. Remélhetőleg napról napra jobb állapotban leszünk, az a sprintmennyiség, ami most még hiányzik, az a frissességgel vissza fog jönni.

Szerdáig még érkezik

A Tatran ellen négy futballista hiányzott a DVTK-ból, nem játszott Óvári, illetve a Vácról frissen igazolt 22 éves védekező középpályás, Tóth Barnabás, továbbá a lett Jagodinskis és a grúz Daushvili sem.

– Óvári kérte, hogy engedjük el a nővére esküvőjére, ő emiatt nem volt itt – árulta el Bódog Tamás. – Tóth Barnabás itt volt, ugyanúgy mozgott a többiekkel, de nem akartam még ma játszatni. A másik két labdarúgónak lemaradása van, emiatt külön edzésmunkát végeznek, nekik még utol kell érniük a csapatot.

Arra is rákérdeztünk, várható-e még csatlakozó a kerethez?

– Szerdáig még fog érkezni erősítés. Számot nem szeretnék mondani – közölte röviden a DVTK szakmai igazgatója.


Az új idény második felkészülési mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott a DVTK a szlovák élvonalban szereplő eperjesi csapat fölött szombaton este a DVTK Edzőközpontban. A Diósgyőr góljait Bacsa, Lipták, Makrai és Oláh szerezték.

Forgács Dávid, Óvári Zsolt - és a kölcsönjáték után leigazolt Makrai Gábor - után újabb fiatal labdarúgót igazolt a DVTK. A 189 centiméter magas Tóth Barnabás elsősorban a védekező középpályás posztján vethető be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!