Sport

2017.05.12. 14:16

DVTK vs. Mezőkövesd - Egerszegi: Most az eredmény lesz a lényeg

Mezőkövesd - A Diósgyőrben betaláló Egerszegi Tamás úgy véli, mindegy, ki lövi náluk a gólt.

Mezőkövesd - A Diósgyőrben betaláló Egerszegi Tamás úgy véli, mindegy, ki lövi náluk a gólt.

Szombaton 18 órától „borsodi rangadót” rendeznek a debreceni Nagyerdei Stadionban a labdarúgó NB I 31. fordulójában, s a győzelem egyaránt fontos (lenne) mind a DVTK-nak, mind pedig a Mezőkövesd Zsóry FC-nek. Lapunk a vendégek egyik középpályását, Egerszegi Tamást kereste meg, akitől először azt kérdeztük, hogy miként tudták feldolgozni a legutóbbi, Honvéd elleni hazai 5-1-es vereséget.

– Nehezen, én nem nagyon tudtam aludni utána – mondta a 25 esztendős futballista. – Az első félidőt követően nem gondoltam, hogy ilyen végeredmény alakul ki, 1-1-nél nekem is volt egy lehetőségem, ha azt kihasználom, valószínűleg más a mérkőzés forgatókönyve. Egy-két ember fejében még benne voltak az elmúlt hónapok, és talán emiatt is követtünk el több hibát a második félidőben, hazai pályán nagyon sok az öt kapott gól… De ez már a múlt, nem szabad ezen rágódni, napok óta csak a következő meccsre figyelünk.


[poll id="1396"]


Csak statisztika

Idén eddig kétszer játszott a Kövesd a Diósgyőrrel: Miskolcon döntetlent (1-1) ért el, otthon nyert (3-0) ellene, vagyis 4 pont a pillanatnyi mérlegük a piros-fehérek ellen.

– Nyilván ez a tény ad valami pluszt, de igazából nem szabad belekapaszkodni, mert csak statisztika – jegyezte meg Egerszegi Tamás. – A DVTK más felfogásban játszik, mint korábban, ezt mindenki tudja, látja, de az új edzőnkkel egy szervezett taktikával fogunk felállni ellenük. Igazi hatpontos találkozó lesz, minden játékos hajtani, küzdeni fog a pályán, a három pontért. Nem a foci szépsége domborodik majd ki, szerintem, mert az eredmény, a győzelem elérése lesz a legfontosabb.


[poll id="1398"]


A kövesdiek labdarúgójával még három témakört érintettünk: az őszi, diósgyőri találatát, a DVTK hiányzóit, valamint a debreceni arénát.

– Nem egy olyan játékos van, volt, aki Diósgyőrből való eligazolása után gólt rúgott korábbi klubjának – válaszolta Egerszegi Tamás, akinek a kontraktusa június végén lejár a dél-borsodiaknál. – Most nem az a lényeg, hogy ez nekem sikerül-e újra, hanem az, hogy valakinek sikerüljön és mi ne kapjunk egyet sem. Abba sem érdemes belekapaszkodni, hogy kik hiányoznak a DVTK-ból, bár kétségkívül alapember Lipták Zoli, illetve Karan, akik mostanában jól dolgoztak egymás mellett. Ám a helyzetünk ettől nem lett könnyebb, ugyanúgy kell futballoznunk, mert aki belép a helyükre, az fogja őket pótolni, mert jó a Diósgyőr kerete. A környezet, a debreceni stadion nem lesz új, ismeretlen, az egyik kedvenc itthoni pályám a Nagyerdei. Bő egy éve DVTK-sként sikerült betalálnom a DVSC kapujába, azt megelőzően pedig két nagyon jó hangulatú mérkőzést játszottunk – szintén a Diósgyőrrel – az Európa Ligában a máltai Birkirkarával és az orosz FK Kraszno­­darral.

- Molnár István -


Egerszegiről

Született: 1991. augusztus 2., Budapest

Magasság: 188 cm

Súly: 82 kg

Poszt: középpályás

2014 januárjában igazolt Diósgyőrbe Gyirmótról, a piros-fehérek kötelékében 54 első osztályú mérkőzésen lépett pályára, és öt gólt szerzett.

2016 nyarán búcsúzott el az Andrássy úttól, és írt alá a szomszédvár kövesdiekhez. Eddig 24 mérkőzés/2 gól a mérlege a dél-borsodiaknál.


A 31. forduló programja:

szombat:

  • Ferencváros-Debreceni VSC 18.00, v.: Pintér
  • Paksi FC-Gyirmót FC 18.00, v.: Bognár
  • Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC, Debrecen 18.00, v.: Iványi (helyszíni tudósítás: dvtk.boon.hu)
  • Budapest Honvéd-MTK Budapest 18.00, v.: Solymosi
  • Swietelsky Haladás-Vasas, Sopron 18.00, v.: Vad II
  • Újpest FC-Videoton FC 20.30, v.: Karakó

  • A tabella:

    1. Budapest Honvéd 30 17 5 8 47-27 56 pont

    2. Videoton FC 30 16 8 6 58-26 56

    3. Ferencváros 30 13 9 8 51-40 48

    4. Vasas 30 14 5 11 45-36 47

    5. Swietelsky Haladás 30 12 6 12 38-40 42

    6. Paksi FC 30 10 11 9 35-33 41

    7. Újpest FC 30 9 12 9 45-45 39

    8. Debreceni VSC 30 10 7 13 37-40 37

    9. Diósgyőri VTK 30 10 5 15 36-53 35

    10. Mezőkövesd Zsóry FC 30 9 8 13 33-49 35

    11. MTK Budapest 30 8 11 11 24-33 35

    12. Gyirmót FC 30 4 9 17 18-45 21 - már kiesett


    Labdarúgó NB I - Az MTK legyőzésével kerülhet közelebb a Honvéd a bajnoki címhez

    Labdarúgó NB I - Az MTK legyőzésével kerülhet közelebb a Honvéd a bajnoki címhez

    Mindkét bajnokaspiráns, az éllovas Budapest Honvéd és a vele azonos ponttal álló Videoton is a kiesés elkerüléséért harcoló csapattal találkozik a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.

    DVTK vs. Mezőkövesd - A pályaválasztó a másodikkal, míg a vendégek a harmadikkal

    DVTK vs. Mezőkövesd - A pályaválasztó a másodikkal, míg a vendégek a harmadikkal

    Szombaton eldől(het), hogy ki marad(hat) benn a borsodiak közül.

    DVTK vs. Mezőkövesd - A higgadtság, és lesz-e plusz

    DVTK vs. Mezőkövesd - A higgadtság, és lesz-e plusz

    Szombaton Diósgyőri VTK - Mezőkövesd Zsóry FC megyei rangadó Debrecenben: a védő döntetlent kíván, és bennmaradást.


    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!