2017.02.01. 10:45
Teremtorna: színvonalas mérkőzéseket várnak
Borsod-Abaúj-Zemplén - A hét végén a közép- és elődöntővel, majd a helyosztókkal zárul a téli teremtorna.
Borsod-Abaúj-Zemplén - A hét végén a közép- és elődöntővel, majd a helyosztókkal zárul a téli teremtorna.
Az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának téli teremtornája második fordulójának keretében szombaton és vasárnap a miskolci városi sportcsarnokban küzdenek a csapatok.
A csoportokról
– Az összes NB-s gárdát egy csoportba kellett osztanunk – mondta Sajti Viktor, az MLSZ megyei igazgatója. – Ugyanis a bajnokságra való felkészülés jegyében a Cigánd, a Kazincbarcika és a Tállya szombaton vagy vasárnap délelőtt edzőmérkőzéseket játszik, így számukra csak a délutáni, B csoportos fellépések jöhettek szóba. A programot viszont már korábban elkészítettük és kiküldtük a kluboknak, ezen nem tudtunk változtatni. Ezért állt elő az a helyzet, hogy egy csoportba kellett tennünk megyénk NB-s alakulatait, s ide soroltuk a legtávolabbról utazó Karcsát is annak érdekében, hogy ne kelljen korán reggel útra kelnie. Igazgatóságunk így teljes mértékben figyelembe vette a csapatok kéréseit, igényeit és szabadtéri elfoglaltságát. Abban bízunk, hogy az egy év szünet után újraélesztett torna – amely az egykori Borosi Kupa „hasonmása” – megint elnyeri a nézők tetszését és sokan lesznek majd a lelátókon.
Azok a szurkolók, akik a helyszínen akarják követni az eseményeket, naponta egységesen 400 forintért válthatnak jegyet, a 14 év alattiaknak azonban a belépés ingyenes. A helyezettek értékes sportfelszereléseket kapnak, továbbá megjutalmazzák a legjobb kapust és mezőnyjátékost, továbbá a gólkirályt is.
ÉM-KT
Labdarúgás: megyei téli teremtorna
A csoport: Mád, Felsőzsolca, Edelény, Onga, Encs.
B csoport: Kazincbarcikai SC, Tállya, Cigánd II, Karcsa, Tiszakeszi.
Csoportmérkőzések
Február 4., szombat
10.00: Encs – Mád
10.35: Onga – Edelény
11.10: Felsőzsolca – Encs
11.45: Mád – Onga
12.20: Edelény – Felsőzsolca
13.00: Tiszakeszi – Karcsa
13.35: Tállya – Cigánd II
14.10: Kazincbarcika – Tiszakeszi
14.45: Karcsa – Tállya
15.35: Cigánd II – Kazincbarcika
Február 5., vasárnap
9.00: Encs – Onga
9.35: Felsőzsolca – Mád
10.10: Edelény – Encs
10.45: Felsőzsolca – Onga
11.20: Mád – Edelény
12.00: Tiszakeszi – Tállya
12.35: Kazincbarcika – Karcsa
13.10: Cigánd – Tiszakeszi
13.45: Kazincbarcika – Tállya
14.20: Karcsa – Cigánd II
Elődöntő
15.00: A1 – B2
15.45: A2 – B1
A 3. helyért
17.05: az elődöntő veszteseinek mérkőzése
Az 1. helyért
17.50: az elődöntő nyerteseinek találkozója
18.35: eredményhirdetés