Sport

2015.12.14. 12:41

DVTK vs. Békéscsaba - Hat nyeretlen meccs után győzelemmel zárt szezon

Miskolc - A DVTK az évzáró meccsen legyőzte a Békéscsabát és a 9. helyen telel.

Miskolc - A DVTK az évzáró meccsen legyőzte a Békéscsabát és a 9. helyen telel.A labdarúgó NB I 19. fordulójában, szombaton délután a Diósgyőri VTK a Békéscsaba 1912 Előre együttesét fogadta. A hazaiak és a vendégek számára is kiemelt fontossággal bírt a találkozó a kiesés elkerüléséért zajló harcban, de a szurkolókat nem hozta lázba a meccs, ezút­tal is kevesen választották a téli labdarúgás szépségeit, a meccs kezdetén kétezren sem voltak a lelátókon. A piros-fehérek – akik ezúttal is gyászfekete szerelésben játszottak – csupán két légióssal álltak fel, a Békéscsaba ezzel szemben öttel. De egy dolog a létszám és másik a minőség. A DVTK-ban sem számít húzóembernek minden külföldi, akik kezdők voltak még belecsúsznak ebbe a kategóriába, a többiek közül, a sérüléséből visszatérőben lévő Griffiths és Husic korábban képes volt több alkalommal is jó teljesítményre, Grumic és James viszont nem kápráztatta el a drukkereket. De a meccs végére az is kiderült, hogy a csabai légiós „csillagok” közül csak kevésnek van fénye, az ötből talán ha egy mutatott valamint, a spanyol Calvente azt, hogy technikailag előrébb tart a társainál.

Nem nagyon akart

Igaz, az első percben utóbbi játékos ziccert hibázott, de a túloldalon 11 perccel később Barczi is ugyanezt tette. Utána negyedórán át eltűnt a foci a pályáról, átadási, labdakezelési, helyezkedési hibák színesítették az összecsapást, olyan volt a meccs, mint egy átlagos NB II-es bajnoki, amelyeket a köztévé sportcsatornája szokott műsorra tűzni. A DVTK játéka messze elmaradt attól, mint amit egy hete az Újpest ellen láthattunk, igaz, nehezebb dolguk volt, mert a Békéscsaba nem nagyon akart futballozni, a félpályán alig jöttek át a fehér mezesek, a hazaiak pedig nem nagyon tudtak betörni a támadó harmadba, mert ott volt a sűrűje. Aztán jött a hazai gól, ami sok mindent megváltoztatott. A Békéscsaba kénytelen volt feladni a bunkerfocit, így aztán lett terület, hely a hazai építőmunkára, és voltak lehetőségek a vendégkapu előtt több, ám a szünetig újabb találat már nem született.

A térfélcsere után

Fordulás után a hazai nézők tartottak attól, hogy a Békéscsaba esetleg feltámad, harcosabb felfogásban játszanak majd, hogy bizonyítani akarják, hogy helyük van az első osztályban. De ahogy teltek a percek kiderült, hogy nem képesek erre, változatlanul a DVTK uralta a meccset, voltak helyzeteik, így nem előzmények nélkül született az újabb hazai találat. A gólszerző az a Koman volt, akinek a tetszési indexe a diósgyőri szurkolók körében nem túl magas, mert elmaradt attól amit vártak tőle. Ám a válogatott kerettagságra vágyó középpályás most megszerezte második NB I-es gólját, ami az első akciógólja volt az élvonalban. Ezzel eldőlni látszott a találkozó, és hogy szemernyi kétség se maradjon efelől, arról a vendégek gondoskodtak, egy értelmetlen fault után 10 főre csökkent a létszámuk. Aki arra számított, hogy a DVTK ezek után még több helyzetet dolgoz ki és kitömi ellenfelét, annak csalatkoznia kellett. A hazai megnyugodtak, a vendégek beletörődtek sorsukba, a meccs ezen szakasza is olyan laposka volt, mint az eleje.

De a lényeg, hogy a DVTK begyűjtötte a győzelmet, a három pontot, október 17-e után, hat nyeretlen meccset követően ismét győzni tudott, a szezon eddigi legnagyobb gólkülönbségű sikerét aratva. Bizonyára több olyan szereplője van a diósgyőri futballnak, akinek ez volt az utolsó fellépése, de hogy kinek volt ez búcsúmeccs, az az évzáró bajnoki napján nem derült ki. Csak az volt biztos, hogy az utolsó 5 fordulóra vonatkozó 8-9 pontos tervet nem sikerült teljesíteni, és ezen akció „fővállalkozója”, Bekő Balázs a meccset követő sajtótájékoztatón még nem tudta megmondani, hogy neki kell-e összeállítania a DVTK tavaszi felkészülési programját.



Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK – Békéscsaba 1912 Előre

2-0 (1-0)

Diósgyőr, 2661 néző. V.: Erdős (Viszokai, Kelemen).

Diósgyőri VTK: Rados (6) – Okuka (6), Lipták (5), Kovács G. (4), Németh M. (6) – Egerszegi (5), Kitl (5) – Bacsa (4), Koman (5), Barczi (6) – Novothny (6). Vezetőedző: Bekő Balázs.

Békéscsaba 1912 Előre: Mursits (5) – Piermayr (5-2=3), Fehér (5), Vaskó (5), Damjanovic (5) – Birtalan (4), Spitzmüller (4), Laczkó (5), Fabio (3) – Calvente (5), Punosevac (3). Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Csere: Spitzmüller helyett Koroudijev (4) a 60., Birtalan helyett Vadász (-) a 68., Bacsa helyett Grumic (-) a 73., Punosevac helyett Szilágyi (-) a 73., Barczi helyett Takács T. (-) a 83., Koman helyett Eperjesi (-) a 90. percben.

Sárga lap: Piermayr a 40., Laczkó a 42. percben.

Kiállítva: Piermayr a 65. percben.

Gólszerző: Novothny (1-0) a 27., Koman (2-0) a 61. percben.


Bekő Balázs: – Végig domináltuk ezt a mérkőzést, nagyon akartuk a győzelmet, nagyon sokat tettünk érte. Amennyit a pálya talaja megengedett, azt próbáltuk kihozni, gördülékenyen játszani, helyzeteket kidolgozni. Ez megmutatkozott gólokban is, a „hét szűk esztendőnek” vége, örülünk, hogy örömet tudunk szerezni a szurkolóinknak és magunknak is. Az biztos, hogy futball nélkül ezt a Békéscsabát nem lehetett volna feltörni, nagyon védekeztek és nagyon hátul, amit jónak tartok az az, hogy a kontráikat is el tudtuk fojtani.

Zoran Spisljak: – Gratulálok a Diósgyőrnek a három pont megszerzéséhez. Nagyon kiegyenlített meccs volt, az első félidőben, az első percben kis szerencsével vezetést szerezhettük volna, de a kapus jól olvasta a játékot. Utána stabilan védekeztünk, nem adtunk nagy terület az ellenfélnek, de egy kipattanó labdára nem értünk oda, ezzel vezetett a DVTK 1-0-ra. A második játékrészben is igyekeztünk megnyomni a játékot, közelebb kerülni a kapuhoz, de közben fellazultunk, ezt kihasználta a hazai csapat. Nehéz volt, és amikor emberhátrányba kerültünk, még nehezebb lett, de nem adtuk fel, ekkor sem. Sajnos, nem tudtunk pontokat szerezni, de sokat tanultunk ebből a mérkőzésből.



Percek, események

27. perc: Németh M. adta a labdát Barczinak, aki elfutott a bal oldalon, az alapvonal közeléből jól adott középre, Bacsa a kapunak háttal állva visszatolta a labdát Novothnynak, aki 12 méterről nagy erővel a jobb felső sarokba lőtt, 1-0.


61. perc: Bal oldali akció végén, Németh M. beadása után a vendég védők röviden fejelték ki a labdát, ami Komanhoz került a jobb oldalon, a középpályás pedig 20 méterről, laposan a jobb alsó sarokba bombázott, 2-0.


65. perc: Piermayr lökte fel Barczit, sárga lapot érően. Mivel egyszer már kapott egy ilyen színű figyelmeztetést, a piros is előkerült, 10 főre fogyatkozott a vendégegyüttes.


Az NB I állása

1. Ferencváros 19 16 1 2 41- 8 49 pont

2. Újpest FC 19 8 7 4 27-19 31

3. Videoton FC 19 10 – 9 22-19 30

4. Paksi FC 19 8 6 5 24-19 30

5. MTK Budapest 19 8 5 6 24-20 29

6. Szombathelyi-Swietelsky Haladás 19 7 8 4 17-19 29

7. DVSC-TEVA 19 7 7 5 28-22 28

8. Budapest Honvéd 19 6 6 7 24-24 24

9. Diósgyőri VTK 19 5 5 9 20-30 20

10. Vasas 19 5 1 13 19-31 16

11. Puskás Akadémia 19 3 7 9 23-31 16

12. Békéscsaba 1912 Előre 19 3 3 13 17-44 12


A 20. forduló programja:

2016. február 13., szombat:

  • Puskás Akadémia FC-Diósgyőri VTK
  • Budapest Honvéd – Szombathelyi Swietelsky-Haladás
  • Újpest FC-Videoton FC
  • Békéscsaba 1912 Előre-Ferencváros
  • DVSC-TEVA – Vasas FC
  • MTK Budapest-Paksi FC

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!