Sport

2015.09.26. 01:13

Bp. Honvéd vs. DVTK - A nem normális forgatókönyv azért sugározza a csapat erejét

Miskolc - Szombaton 18 órától a budapesti Bozsik-stadionban játszik a DVTK a labdarúgó NB I-ben. A mérkőzésről élőben tudósítunk a Borsod Online-on.

Miskolc - Szombaton 18 órától a budapesti Bozsik-stadionban játszik a DVTK a labdarúgó NB I-ben. A mérkőzésről élőben tudósítunk a Borsod Online-on.Az elmúlt négy fordulóban nem kapott ki a Diósgyőr az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, hiszen döntetlent játszott az együttes Pakson és Békéscsabán, míg két hazai összecsapását megnyerte az Újpest, illetve a Puskás Akadémia ellen.

Folyamatos játék

Bekő Balázs vezetőedző gárdája a hét közben Magyar Kupa-találkozót vívott Balatonfüreden, és magabiztos, 7-0-s sikerrel lépett a következő körbe.

„Kijött az, aminek ki kellett jönnie a Balaton partján, nem állt vissza a csapat a gólok után, és sorban szerezte az újabb találatokat” – mondtuk a piros-fehérek vezetőedzőjének.

– Úgy álltunk a meccshez, ahogy kellett, körülbelül azt is kaptam vissza, amit kértem, és hozzátenném azt is, amit eddig még nem: egy rendkívül szimpatikus, fiatal ellenféllel játszottunk, amely nagyon sportszerűen küzdött, ezért is alakulhatott ki folyamatos játék. Nem arról szólt ez a mérkőzés, hogy minden eszközzel megpróbáljanak bennünket megállítani, még olyanok árán is, ami nem mindig szokott jól elsülni – húzta alá Bekő Balázs.

A dél-koreai középpályással, Kim Ho-Younggal a napokban szerződést bontott a klub, ez előrevetíti-e, hogy arra a helyre lehet igazolás a közeljövőben? – kérdeztük erről is a trénert.

– Ez egy speciális eset, mert ritka, hogy valakinek az egészségügyi állapota nem engedi meg azt, hogy hosszú távon lehessen rá számítani – fogalmazott Bekő Balázs. – Amióta itt vagyok, Kim sajnos nem tudott rendelkezésre állni a problémája miatt. Ezt a kérdést a jövő eldönti, kapkodni nincs értelme, a későbbiekben kiderül majd, hogy hozunk-e valakit a helyére, avagy sem.


[poll id="1013"]


Megértették

Többször említette már a DVTK trénere azt a bizonyos sormintát („Idegenben döntetlen, hazai pályán győzelem…”), ez a kifelé való kommunikáció, hogy házon kívül elég az iksz, ami nem zavarja-e meg a játékosok fejét, vagy inkább ezzel is inkább a terhet igyekszik levenni a játékosok válláról? Mert a cél természetesen a győzelem… – céloztuk mindezt Bekő Balázsnak.

– A feladatom az, hogy a lehető legjobban felkészítsem a játékosokat és mentálisan próbáljam megadni azt a pluszt, amivel eredményt lehet elérni – válaszolta a szakmai vezető. – Most, hogy ez éppen az-e, hogy mindig ez a jó, a helyes út, azt nem tudom megmondani. Az biztos: a játékosok megértették, hogy ez egy olyan bajnokság, amelyben minden egyes megszerzett pontnak értéke van. Azt vetítettem mindezzel előre, hogy ha ez a sorminta így marad esetleg, akkor az hosszú távon eléggé kifizetődő. Nyilván feltett szándék idegenben is a győzelem, nem az, hogy valahogy elhozzunk egy pontot. Amennyiben olyan a meccs, hogy nem tudunk többet kihozni, akkor azt a pontot is meg kell becsülni.

Fizikás meccs lesz

Az utolsó öt-tíz percek, az izgalmak megviselnek mindenkit, olyankor könnyebb feldolgozni, ahogyan legutóbb végződött, de vélhetően „elengedné” ezeket a pillanatokat… – ez a felvetés is elhangzott.

– El… – mondta minderre Bekő Balázs. – Sokat elemzünk, nemcsak mentálisan, szakmailag, hanem taktikailag is, hogy miket csinálunk ezekben a szituációkban, hogy miként jutunk el idáig. Bízom abban, hogy megértették a srácok: ez nem egy normális dolog, nem normális forgatókönyve a mérkőzéseknek, amit mi játszunk, de azt is hozzá kell tenni, hogy nagy mértékben sugároz erőt, hogy azért most már nem a Puskás elleni volt az első meccs, amit az utolsó pillanatokban abszolváltunk, vagy éppen szereztünk pontot. Arra fogunk törekedni, hogy ez ne így legyen, magabiztosabbak, stabilabbak legyünk, de pillanatnyilag ezek történtek velünk, ezt el kell fogadni és a helyén kell kezelni. Remélem, azt stabilizálni tudjuk, hogy az adott találkozón belül ne legyenek ekkora hullámvölgyek és hullámhegyek. Nem egy optimális lelkiállapot ezekben részt venni, sem annak, aki benne van, sem annak, aki szurkol, talán csak annak könnyebb, akinek nincs érzelmi kötődése, nem is beszélve arról, aki a végén ezt elszenvedi.

A hétvégi összecsapásról így vélekedett Bekő Balázs:

– Megnéztük a Honvéd játékát többször is, egy nagyon fizikális meccsre számítok. A kispestiek jól fel vannak készítve, harcolnak, agresszíven, keményen játszanak, az vezethet eredményre, ha mi fel tudjuk venni ezt a fajta stílust és mellette merünk futballozni. Ha merünk, akkor meglesznek azok a lehetőségeink, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!