Sport

2014.05.22. 16:30

MLSZ - Szivicset fél évre eltiltották

Budapest, 2014. május 22., csütörtök (MTI) - Fél évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől Szivics Tomiszlávot, a Diósgyőr vezetőedzőjét a magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén.

Budapest, 2014. május 22., csütörtök (MTI) - Fél évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől Szivics Tomiszlávot, a Diósgyőr vezetőedzőjét a magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén.

A miskolci klub honlapjának beszámolója szerint "a döntés ellen a határozat kihirdetése után a fellebbezés bejelentésre került, azonban ennek nincs halasztó hatálya", így a tréner vasárnap, az Újpest elleni Magyar Kupa-döntőn már nem ülhet le a kispadra, sőt, a mai naptól edzést sem tarthat.

Szivicset a Szombathelyi Haladás elleni bajnoki mérkőzést (1-1) követően tett nyilatkozatáért büntették meg, mert az általa tévesnek vélt bírói ítéletekkel kapcsolatban azt sugallta, mintha azok szándékosan, vagy felső nyomásra születtek volna. A Diósgyőr a forduló előtt a Haladással, a Videotonnal és a Ferencvárossal volt versenyben az Európa Liga-indulást jelentő harmadik helyért, a döntetlennel mindkét csapat lépéshátrányba került.

"Ezek az emberek nem hagyták, hogy nyerjünk. Ez nem véletlenül történt, mindenki tudja, hogy kinek a legjobb ez az eredmény. Gratulálok a saját csapatomnak. Többet nem akarok erről mondani, de annyira látványos volt, például a nem megadott szabályos gólunk. Akkor mondják meg, hányadiknak kell lenni és legalább nem izgulunk" - mondta a meccs után a Dunának nyilatkozva a szerb származású tréner.

A fegyelmi testület indoklása szerint Szivics "a nagy nyilvánosság előtt tett nyilatkozatával az MLSZ tagjainak hivatalos működésével kapcsolatban olyan tényre (azaz a mérkőzések és helyezések előre eldöntött voltára) közvetlenül utaló kifejezést használt, amely alkalmas volt arra, hogy az MLSZ működésébe vetett bizalmat megingassa, mert nyilatkozatának tartalma kétséget kizáróan az volt, hogy a bajnoki helyezések előre eldöntöttek" - olvasható az MLSZ honlapján.

Az fb egyúttal jelezte, a szakemberrel szemben jelenleg is több fegyelmi eljárás van folyamatban, ezért nem látott arra lehetőséget, hogy ennél enyhébb ítéletet hozzon, vagy a büntetés végrehajtását felfüggessze.

Szivics 50 ezer forintos pénzbüntetést is kapott, egy korábbi, 200 ezer forintos büntetését késve fizette be.

A mostani szigorú büntetést előre vetítette Csányi Sándor MLSZ-elnök évértékelő beszéde a keddi közgyűlésen, melyen úgy fogalmazott, kritizálni szabad a játékvezetők teljesítményét, de a jövőben sokkal szigorúbban bünteti majd az MLSZ az olyan kijelentéseket, amelyek arra utalnak, hogy a hibák irányítottak vagy szándékosak.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!