MK-döntő - Gyomorgörcs: már most menne

Miskolc, Pácin, Tiszaújváros - Sztorik, történetek, vágyálmok – így várják a foci MK-döntőt a diósgyőri szurkolók.Közel tízezer Diósgyőr-szurkoló lesz jelen vasárnap Budapesten, a Puskás Ferenc-stadionban, ahol az idei Magyar Kupa-döntőn a Diósgyőri VTK az Újpest FC-vel találkozik. Lapunk három drukkert keresett meg, akik beszéltek a klubhoz való viszonyukról, szóba hoztak régi történeteket és természetesen a mostani fináléról is szót ejtettek.– 1991-ben kezdtem meccsre járni, az első nagy élmény a Szeged elleni osztályozó-visszavágó volt, amely után az NB I-be való feljutást ünnepeltük – kezdte a pácini Séra Csaba. – A hangulat elsőre megfogott, ott és akkor egy életre eldőlt a sorsom... Ezt követően sokkal több volt a csalódás, mint az öröm, például az 1993-as soproni osztályozó, amelyen csúnyán kikaptunk... Megszámlálhatatlan idegenbeli túrán voltam, NB II-ben, NB I-ben, az Üllői úttól kezdve Nyíregyházáig. Mindig hittem, bíztam benne, hogy egyszer, előbb-utóbb egy tőkeerős személy felfedezi ezt a közeget, ezt a tábort, ránk talál egy olyan tulajdonos, aki felismeri a Diósgyőrben lévő lehetőségeket. Vasárnap természetesen ott leszünk a Puskásban, Pácinból délután fél kettőkor indulunk egy tizenhat fős busszal. Komoly egyeztetésekbe került, hogy munkahelyi elfoglaltságaimmal össze tudjam hozni ezt a túrát, de sikerült... Korom miatt a DVTK korábbi kupagyőzelmeinek nem lehettem szemtanúja, remélem, most bármilyen játékkal, de nyerünk...

Körülbelül ugyanazokkal

Tokai Zoltán pár tíz kilométerrel odébb, Tiszaújvárosból drukkol a DVTK-nak.

– Hogyne mennénk! – válaszolta a 44 esztendős szurkoló arra a kérdésünkre, hogy vasárnap a helyszínen szorít-e a csapatnak. – Mi két személygépkocsival vágunk neki a pesti túrának, de tudok egy mikrobuszról is, úgyhogy húsz-huszonöten képviseljük majd Tiszaújvárost. Az én mérkőzésre járásomnak a kezdete 1992-re datálódik, amikor éppen a Ferencváros nyert bajnokságot a diósgyőri stadionban... Sokan voltunk mi is, és a táborban úgy éreztem, hogy mostantól itt kell lennem... Azóta körülbelül ugyanazokkal az ismerősökkel megyünk DVTK-meccsre, a hangulattal soha nincs probléma... Rengeteg haveri kapcsolat szövődött 92 óta a máshonnan járó emberekkel, főleg a Zemplénből, Sátoraljaújhelyből, Sárospatakról érkezők váltak barátaimmá. Az eltelt huszonkét évben minden előnyét és hátrányát éreztem annak, hogy a Diósgyőrnek szurkolok, voltak érdekes pillanatok a stadionokban és azon kívül is... Ha az én szurkolói pályafutásomat tekintem, akkor a kupagyőzelem lenne a legnagyobb siker, nem emlékszem rá, hogy valaha, valahol is lettünk volna közel tízezren, főleg Budapesten nem... Hétfőtől gyakorlatilag gyomorgörcsöm van, már most mennék... A tabellán előkelőbb helyen vagyunk, mint az Újpest, esélyesebbnek tartom magunkat vasárnap, mint ellenfelünket.

Óvatos duhaj

Tóth Gábor a megyeszékhelyről „veszi célba" a Puskás-stadiont.

– 1973, ekkor láttam először DVTK-meccset. Az iskola szervezésében, tanári felügyelet mellett, ingyen nézhettük meg az aktuális mérkőzést – emlékezett vissza a miskolci szurkoló. – Nem egyszer egy vasládának nevezett eszközzel ugráltunk, amelynek volt két füle, tele volt kaviccsal, és a rázás során csörgött... Nekem megadatott, hogy kívülről részese lehettem mindkét eddigi kupagyőzelmünknek, de az 1981-es vesztes MNK-találkozón is ott voltam... Azok az idők még mások voltak, de ez utóbbi, szegedi meccsen is voltunk vagy kétezren... Nagyon kutakodni kellene az emlékezetemben, hogy olyan mérkőzést találjak, amelyre vidéki csapat szurkolótábora, tízezer fővel kétszáz kilométert utazott... Mi egy ötven személyes busszal indulunk Budapestre, szolid, konzervatív járat lesz, gyerekekkel, családokkal. Így, meccs előtt óvatos duhaj vagyok, de nagyon szeretném, ha végén mi emelhetnénk a magasba a kupát...

ÉM-MI