Sport

2013.07.24. 10:56

Szerdán kezd majd az MKC

A Tatabánya kupakötelezettsége miatt szeptember 4-én debütálnak a borsodiak az NB I-ben.

A Tatabánya kupakötelezettsége miatt szeptember 4-én debütálnak a borsodiak az NB I-ben.A bajnoki rajtra való felkészülés elején tart a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabda csapata. Mint az ismert, az Avar György vezetőedző által irányított dél-borsodiak egy hete vágtak bele a munkába és a szakember nem sok pihenőt ad a keret tagjainak.

– Reggel nyolc órakor futással indítottuk a napot, a Zsóry fürdőig, aztán vissza, nagyjából hét kilométer került a játékosok lábába – ecsetelte a részleteket a tréner, aki tavaly az aranyéremig vezette a kövesdieket a másodosztály Kelet csoportjában. – Két órával később erősítettek a srácok, majd délután öt órától labdás foglalkozás következett. Éppen azt az időszakot éljük, amikor meg kell adni a szükséges fizikai terhelést a játékosoknak, hogy ebből a szempontból is megfelelő állapotban legyenek akkorra, mikor indul a pontvadászat.

Gyorsulni (is) kell

Avar Györgyöt megkérdeztük arról: vajon kell-e változtatni bármiben az előző szezonban elképzeltekhez, mutatottakhoz képest, vagy nagyjából elég azt átmenteni, amit akkor kért, akkor csináltak?

– Az NB I-ben nem ugyanazzal a sebességgel kézilabdáznak, mint a másodosztályban, tehát gyorsulnunk kell, de szükséges változtatni a hozzáálláson és a mentalitáson is – húzta alá a szakvezető. – Ezekre nem volt panaszom az NB I/B-ben, ám ami ott elégségesnek bizonyult, az egy szinttel feljebb kevés, többet és jobban kell küzdeni az élvonalban ahhoz, hogy egy csapat eredményes legyen.

Szlovén, vasárnap

A csapat mellett egyébként nem csak Avar György lesz ott, hanem Molnár András EHF-mesteredző is, aki szakmai igazgatóként vállal munkát az MKC-nál.

– Andrással aktív játékos korunktól ismerjük egymást és már egy éve kísérleteztem azzal, hogy Mezőkövesdre csábítsam – mondta érdeklődésünkre Mikulás Gábor, klubelnök. – Úgy érzem, sokat nyertünk azzal, hogy hozzánk került, hiszen óriási tapasztalattal rendelkezik és ismeri a legújabb módszereket. Gyuri és András folyamatosan konzultálni fog egymással, edzéseket utóbbi szakember is tart majd, biztos vagyok abban, hogy jól kiegészítik egymást.

Az MKC kerete majdhogynem végleges, egy szlovén irányító-átlövőt vasárnapra várnak, aki két hétig lesz teszten a Kavicsos-tó partján. Korábban azt is írtuk, hogy még két délszláv kézis érkezhet kövesdi próbajátékra, ám az ő jövetelük a szlovén kézilabdázó további sorsától függ.

Lapunk július 12-i számában közöltük a kövesdiek őszi sorsolását, amiben az állt, hogy a nyitómeccset szeptember 8-án vívhatják Feketéék Tatabányán. Nos, azóta kiderült: mivel a Komárom-Esztergom megyeiek érdekeltek már az első körben az EHF-kupában, így a bajnokit szeptember 4-én, szerdán 18 órától rendezik.

ÉM-MI


Az MKC felkészülési programja

Augusztus 6., 18.00 (Mezőkövesd): MKC – Balmazújváros

Augusztus 9., 14.00 (Budapest): PLER - MKC

Augusztus 15., 18.00 (Mezőkövesd): MKC – PLER

Augusztus 16-17.: Felkészülési torna Balmazújvárosban (4 csapat)

Augusztus 23-24-25.: Felkészülési torna Orosházán (8 csapat)

Augusztus 29., 18.00 (Mezőkövesd): MKC – Eger


Az MKC jelenlegi kerete

Kapusok: Kovács János, Kiss Olivér, Sipos Péter.

Mezőnyjátékosok: Molnár Ferenc, Szepesi István (balszélsők), Fekete László, Dobó Zsolt (balátlövők), Marian Kleis, Grünfelder Péter, Bán Norbert (irányítók), Darko Trivkovic, Gyuris Patrick, Nyitrai János (beállók), Kurbely László (jobbátlövő), Benis Bence, Kovács Péter, Répási Norbert(jobbszélsők).


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!