Sport

2013.04.20. 16:55

DVTK vs. FTC - Nézzük együtt: A legrosszabb esetben is egy pontot kell szerezni

Miskolc - Nézzük együtt: a DVTK – FTC meccset Daragó Lászlónéval, a Magyar Diáksport Szövetség alelnökével követjük majd.

Miskolc - Nézzük együtt: a DVTK – FTC meccset Daragó Lászlónéval, a Magyar Diáksport Szövetség alelnökével követjük majd.A megyeszerte is elismert sportvezetőtől – aki hosszú ideig töltötte be a Megyei Sportintézet igazgatói posztját – először azt kérdeztük, hogy érdekli-e a labdarúgás, mire Daragó Lászlóné kapásból így felelt:

– Természetesen nagyon kedvelem a focit! Egy vezető sem hivatalból, sem „magánügyileg” nem engedheti meg azt, hogy leírja a legnépszerűbb sportágat. Azt ugyan nem mondhatom el, hogy állandóan ott feszítek a stadion lelátóján, de azzal bátran büszkélkedhetek, hogy a televízióban szinte mindig megnézem a diósgyőriek fellépéseit. Családom tagjai közül a férjem olykor a helyszínen szurkol kedvenceinknek, a vőm pedig, ezt bátran állítom, az ország egyik legnagyobb DVTK-szurkolója.

Nagy várakozással

Az alelnök tehát fordulóról fordulóra követi az NB I eseményeit, megnézi az összefoglalókat, lapunkból tájékozódik a találkozók eredményéről, szemügyre veszi a táblázatot.

– Azt is mondhatom, hogy az élvonal minden rezdülésére kíváncsi vagyok – folytatta Daragó Lászlóné. – Ami pedig konkrétan a DVTK-t illeti: nagy várakozással tekintettem tavaszi szezonjuk elé. Nyilatkozataikból azt szűrtem le, hogy a piros-fehérek minden posztra megtalálták a megfelelő embert, ennek ellenére gólképtelenek és váratlan vereségeket szenvednek. Kerettagjaik közül különösen Rudolf Gergely okozott nekem csalódást, a támadó ugyanis nem érzi a kaput, egyszerűen nem képes betalálni. A csapat ötlettelenül futballozik, tagjai mintha nem éreznék egymást, csak meggyőződés nélkül passzolgatnak. Siófoki kudarcuk egyenesen lehangolt: vallom, hogy az utolsó helyezettől ugyan kikaphatnak, de halvány játékukra aligha tudnak elfogadható magyarázatot adni. Megítélésem szerint a fiaskót követően helyes döntést hozott Szentes Lázár. A szakmai igazgató vette a sátorfáját, az eredménytelenségen túl nyilván azért, mert nem tudott harmonikus viszonyt kialakítani játékosaival. Persze nem akarok abba a hibába esni, hogy kizárólag az edző nyakába varrom a vesszőfutást, hiszen a pályán a labdarúgók játszanak és nem az edző. Ráadásul nem látok bele a DVTK belső dolgaiba, így azt sem tudom, hogy a klubvezetés mivel bünteti a csetlő-botló labdarúgókat, vagy miként számol el velük.


[poll id="373"]


Döntetlen lesz

Daragó Lászlóné kijelentette még, hogy a DVTK – FTC találkozó igazi presztízsmeccs lesz.

– Az edzőváltás felpezsdítheti a diósgyőrieket, a csapattól ezért sziporkázó játékot várok – közölte, majd végül hozzátette: – A nézőket ki kell szolgálni, az előzetes hírek alapján ugyanis tízezren lesznek a stadionban. Fanatikus szurkolótáborral rendelkezik mindkét alakulat, de remélem, hogy a futballról szól majd a meccs és nem az esetleges rendbontásról, amelynek elhárítására nyilván a rendőrség is nagyon felkészül. Ami pedig az eredményt illeti, legrosszabb esetben is egy pontot kell szerezni.

ÉM-KT


Az új DVTK-edző a vasárnapi, 16.30-kor kezdődő Ferencváros elleni hazai meccsen mutatkozik be a kispadon.

Új vezetőedzővel és telt ház előtt fogadja a Diósgyőr a Ferencvárost vasárnap délután. A mérkőzésről élőben tudósítunk 16.30-tól. Ön mit tippel a meccsre?


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!