Sport

2013.01.25. 12:05

EYOF 2017 - Borkai: már az idén gőzerővel zajlanak az előkészületek

Győr, 2013. január 25., péntek (MTI) - Már az idén gőzerővel zajlanak a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) előkészületei - mondta el pénteken, a közmédia helyi tudósítóinak nyilatkozva Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Győr, 2013. január 25., péntek (MTI) - Már az idén gőzerővel zajlanak a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) előkészületei - mondta el pénteken, a közmédia helyi tudósítóinak nyilatkozva Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

"A költségek mintegy felét adja az állam, a felét pedig mi tesszük hozzá, hogy egy ilyen nagyszabású versenyt megrendezhessünk" - fogalmazott az EYOF-projektről Borkai Zsolt.

A kormányzat közel tízmilliárdos garanciát vállalt a projektre, ezt biztosan fel is használják, az idei állami költségvetésben pedig már 1,6 milliárdos, elsősorban infrastrukturális beruházásokra szánt összeg szerepel; "itt uszodát szeretnénk építeni, ez az első lépés, aztán következik a hozzá kapcsolódó úthálózat kiépítése" - jegyezte meg.

Ennek eredménye egy olyan létesítmény lesz, amelyben egy fedett 50 méteres és egy nyitott 25 méteres, bemelegítő medence is helyet kap. Emellett további két csarnok is épül az egykori Dózsa-pályán; ezek egyike a küzdősportokat szolgálhatja, míg a másik tornacsarnokként működhet.

"Egy nagy csarnok kivételével Győr rendelkezik olyan középméretű csarnokokkal, ahol ezek a sportágak és a labdajátékok jól megférnek egymás mellett" - fogalmazott, s egy kérdésre válaszolva elmondta, nem mondtak le arról, hogy megépítsék a város multifunkciós csarnokát.

Borkai ezzel kapcsolatban elmondta: egészen biztos, hogy saját forrásaikból nem tudják kigazdálkodni ennek több milliárdos költségeit. Más források bevonásán "dolgozom nagyon-nagyon komolyan, és látom a fényt az alagút végén" - jegyezte meg.

A városvezető megemlítette: a vállalkozás része egy nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas teniszpálya, valamint egy-egy versenyzésre, illetve bemelegítésre alkalmas atlétikapálya felújítása.

De felújítanak egyes, már meglévő sportlétesítményeket is, így a Magvassy- és az egyetemi csarnokot, akárcsak a győrszentiváni Molnár Vid Bertalan Közösségi Házat, illetve két közeli település, Győrújbarát és Ikrény tornacsarnokát, hiszen ezekben is lesznek versenyek.

Végül egy olyan sportkomplexum jön létre, amelyet az EYOF-ot követően a győriek is használhatnak, de egyben olimpiai központként is szolgál, nem versengve a jól működő, de fejlesztésre szoruló tatai edzőtáborral, hanem sok ponton kiegészítve azt. Ehhez szálloda-beruházás is társulna.

A polgármester hozzátette, a város 2013-as büdzséjében közel egymilliárd forint értékben szerepelnek majd az EYOF-fal kapcsolatos más kiadások. Már a tavalyi büdzsében is tartalékoltak pénzt erre a feladatra, az állami támogatáson felül pedig minden esztendőben egy-másfél milliárd forintot fordítanak az előkészületekre.

Jelezte: uniós forrásokból építenének az egyetem közelében egy olyan, több száz fős kollégiumot, amelyben a négyezer versenyző és a velük érkezők egy részét el tudnák helyezni.

Borkai Zsolt kitért arra is: az EYOF-beruházásból a régióban működő építőipari, logisztikai és kiszolgáló cégek "tudnak profitálni", a fesztivál pedig a magyar országimázs építése szempontjából sem elhanyagolható esemény, hiszen az EYOF "nemcsak a sportról szól, hanem a fiatalságról, a fiatalokról és a kultúráról is".

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik