Sport

2012.11.09. 19:20

Edzettek egy jót a sárga-kékek

Kazincbarcika - Élvonalbeli férfi röplabda mérkőzést játszott tegnap este hazai környezetben a Vegyész RC-Kazincbarcika csapata.

Kazincbarcika - Élvonalbeli férfi röplabda mérkőzést játszott tegnap este hazai környezetben a Vegyész RC-Kazincbarcika csapata.A sárga-kékek az NB I-es bajnokság 8. fordulójában a Gergi Háló Csepel gárdáját látták vendégül. A fővárosiak mindössze hét játékossal érkeztek a találkozóra, s közülük ketten már a szenior korcsoportba tartoztak, így ez a kirándulás nem sok jót ígért számukra. Az első szett elején a hazaiak vezettek, aztán a Csepel összekapta magát és egyenlített, majd egyik gárda sem tudott elhúzni. A szép labdamenetek 13-11-es Vegyész-előny után következtek, ekkor már jöttek a látványos ejtések és az ágyúszerű leütések, amelyeket rontott szervák ,,fűszereztek”. 18-13 után néhány technikai hibát követett el a Dudás-legénység, így szorossá vált a játszma, amelynek kimenetele azonban nem lehetett kérdéses: az i-re a pontot Csizmadia tette fel.

Magukra találtak

A második játékrésztől mindenki azt várta, hogy az elsőtől rövidebb lesz, hiszen a Csepel kispadján csak egy játékos ült. Ezzel szemben a meglepetés erejével hatott, hogy a szívós vendégek jól tartották magukat (6-7). Az első technikai időt megelőzően ritkán látható jelenet történt: Kovács Z. megnyitása a levegőben röppályát változtatott, így kiütötte a pályáról a labdát fogadni igyekvő Foglt. Célt tévesztett szervák után 12-12-es állást mutatott az eredményjelző, majd a hálónál ügyeskedő Csepel két ponttal elhúzott, s ekkor már Dudás András is felugrott a kispadról. Az eddig álmos VRC viszont felébredt, pompás támadásokat produkált és Toronyaiék védőmunkában is magukra találtak. Izgalmas volt a küzdelem, a nézők is élvezték a nyílt sisakos játékot. A csapatok egymásnak tettek szívességeket, így 20-20-ig nem lehetett tudni, hogy hová billen a mérleg nyelve. Aztán jött a szokásos hazai henger, így a második játszma is a Vegyészé lett.

Könnyűszerrel

A harmadik játszmában egy szempillantás alatt 3-0-ra elhúzott a barcikai együttes. A fáradni látszó vendégek 6-1-nél kértek időt, de nem tudtak fordulatot elérni. Pontokban is kifejezésre jutott Gulyásék nagy tudásbeli fölénye (10-3), így a közönség is dobolt és tapsolt örömében. A Csepel jobbára csak akkor szerzett pontot, ha a borsodiak rontottak. Az idő múlásával már csak az volt a kérdés, hogy kijön-e a tízből a vendégcsapat? Árváék ekkor már a nagyérdeműnek játszottak és a labdamenetek közben is mosolyogtak. A találkozón így mindössze 65 perc alatt érvényesült a papírforma.

ÉM-KT


Jegyzőkönyv

Vegyész RC-Kazincbarcika – Gergi Háló Csepel

3:0 (22, 20, 13)

Kazincbarcika, 200 néző. V.: Donkó, Mezei.

Vegyész RC: Dudás T., Szabó M., Gulyás, Csizmadia, Toronyai, Kovács Z. Csere: Germuska (liberó), Árva, Balázs, Kiss P. Vezetőedző: Dudás András.

Gergi Háló Csepel: Buzás, Kunert, Saw, Pajor, Daróczi, Tamás Z. Csere: Fogl (liberó). Játékosedző: Tamás Zoltán.

Dudás András: - Olyan mérkőzés volt, amilyenre számítottunk. Mindenkinek játéklehetőséget adtam, gratulálok a fiúknak a győzelemhez.

Tamás Zoltán: - Sajnos a lehetőségeink és a átékosaink száma ennyire elegendők. Gratulálok a Vegyésznek a tudatos játékhoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!