Sport

2012.05.23. 09:08

Czégelék a döntőbe jutásért játszanak Szerbiában

Péntektől jövő hét szerdáig az Eb-elitkörben szerepel a magyar U19-es válogatott.

Péntektől jövő hét szerdáig az Eb-elitkörben szerepel a magyar U19-es válogatott.Magyarország U19-es válogatottja tavaly ősszel, Portugáliában harcolta ki a továbbjutást Eb-selejtező csoportból, így május 25-től, a szerbiai Újvidéken rendezendő elitkörben már az észtországi nyolc csapatos kontinenstornán való részvételért küzd. Az Európa-bajnoki kvalifikációért a házigazda szerbek mellett a román és a német válogatottat kell megelőznünk a minitornán.

A magyar válogatottban helyet kapott a Diósgyőri VTK védője, Czégel Máté is, aki társaihoz hasonlóan hétfőn orvosi felméréssel kezdte az edzőtábort. Kedden két edzés szerepelt a programban, a szerda reggeli indulást követően aznap és csütörtök délután pedig már Újvidéken gyakorol a csapat. Az első mérkőzést pénteken 16.30-tól a románokkal játssza a Tuboly Frigyes szövetségi edző által felkészített csapat. A magyar együttes második meccsén, vasárnap 19 órától a házigazda, Szerbia válogatottja ellen lép pályára, majd a jövő héten szerdán 17 órától Németország ellen fejezi be az elitkört.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!