Jegyzet: Egy hétméteres története

A játékidő már letelt. Hatvan percet nyüstölte egymást a magyar és spanyol válogatott. 24-23-as hispán vezetés áll az eredményjelzőn, a piros-fehér-zöldbe öltözött több ezer honfitársunk mégis őrjöng. Hetest kapunk, az utolsó utáni pillanatban. Császár Gábor kezében a labda. Van, aki odanéz, van aki nem. Idegek harca az időntúli büntető. A helyszínen együtt dobban négyezer magyar szív, a tv-készülékek előtt pedig többmillió. Csaszi odaáll, mintha egy hétközi edzésen gyakorolna. Vele szemben Hombrados, a világ egyik legjobb kapusa. Óráknak tűnő másodpercek peregnek le, amíg a német játékvezető sípszava felharsan. Aztán… a labda a hálóban köt ki, a magyar kezek pedig az égbe emelkednek. Óriási boldogság pályán belül és azon kívül. Több volt ez, mint egy egyszerű gól. Több ez, mint egy egyszerű döntetlen. A vb-bronzérmestől csent pontot a válogatott, ezzel életben tartotta, nagyon is életben tartotta a továbbjutás reményét. Jó volt boldognak látni a magyar embereket. Három szín, ami Újvidéken egyet jelent. Magyarok vagyunk. A csapat miatt jöttünk, értük szorítani, velük örülni, ha kell velük bánkódni. Ezért a szerethető válogatottért megéri útra kelni, még most is. A szürke hétköznapjainkba vidámságot, boldogságot csempésztek. Bármi is lesz a vége. Hát ezért is több volt ez, mint egy időntúli hétméteres.

- Marosréti Ervin, Újvidék -

Férfi kézilabda Eb - És a végén Csaszi belőtte…