Hirdetés

2023.03.01. 01:00

Táncoljunk a holdfény árnyékában!

Groove Coverage a Kocsonyafesztiválon

A koncertjét átütemező Dr. Alban helyett a német Groove Coverage lesz a Kocsonyafesztivál vendége szombaton este. De kik is ők? Lássuk!

A Groove Coverage, noha már 1999-ben megalakult, de csak 2001-ben robbant be a köztudatba, Mike Oldfield híres slágerének a Moonlight Shadownak a tánczenei újragondolásával. A dalnak érdekes magyar vonatkozása is van, hiszen a hozzá tartozó klipet Budapesten, a Hősök terén forgatták. 

2002-ben jelentették meg a God is a Girl című dalukat, amelynek klipjében ugyan az eredeti énekesnő, Verena szerepel, viszont nem ő énekel, hanem Mell, aki korábban Veranát váltotta a mikrofonnál, viszont a forgatás idején éppen szülési szabadságon volt. A dal megjelenésével együtt ki is adták első albumukat, a Covergirlt, ami hatalmas sikert hozott a német tánczenei csapatnak és innen már nem volt megállás. 

2003-ban megjelent a The End, de korántsem azért, mert ez lett volna a zenekar vége. Ugyan ennek a dalnak a klipjében is az eredeti énekesnő, Verena látható és még az ugyanebben az évben megjelent Alice Cooper feldolgozás, a Poison videójában is, de rövidesen visszatért Mell a mikrofonhoz, így  Verenára már a zenekar háttérmunkái vártak. 

Az új-régi-új  énekesnővel 2004-ben megjelent 7 Years and 50 Days, aztán a kevésbé sikeres She, azonban a Runaway és a Holy Virgin sikere után 2007-ig kisebb szünet következett, amikor is a Because I Love You-val hallattak ismét magukról. 

Újabb 3 év szünet után, 2010-ben ismét munkába fogtak, a már jól bevált recept alapján, ismét egy feldolgozással. Azóta pedig töretlenül koncerteznek és táncoltatják meg a 2000-es évek tánczenéjének szerelmeseit szerte a világon. 

PR cikk

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában