Hirdetés

2022.03.25. 00:00

Lehetőség a turizmusban

Az idegenforgalom új fejezetet nyithat Golop életében, jelentős húzóerő lehet a Vay-kastély és a kastélykert helyreállítása.

A Vay-kastély és parkja felújítását is tervezik. Fotó: PH

A kicsi, de meseszép természeti környezetben fekvő Golop számtalan kiaknázatlan értékkel és lehetőséggel bír. Ezek közé tartozik a turizmus, amelyben új fejezet nyílhat a 2021 augusztusára felújított 3711-es útszakasznak köszönhetően. Jelentős húzóerő lesz ebben a településen álló Vay-kastély és a kastélykert tervezett rekonstrukciója.

 

„A Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program keretében a megmentésre méltó kastély belső felújítását szeretnénk elkezdeni, amelyben konferenciaterem kialakítása, korhűen berendezett termek és látogatóbarát kiállítás szerepel elképzeléseink között” – avatott be a részletekbe Angelovics Helga polgármester. Mint mondta: a település lakóinak és az innen elszármazottaknak is szívügye a történeti kastélypark, amelynek korhű helyreállítására is pályázatot nyújtottak be. A műemléki együttes felújítását további projektekkel szeretnék kiegészíteni a közeljövőben, például kávézó kialakításával, amely a kastélyban foglalkoztatni kívánt tárlatvezetői státusz mellett újabb munkahelyet jelentene a településen.

 

Folyamatosan bővül

 

A vidékfejlesztési pályázatoknak és a Kisfa­ludy Pályázatnak köszönhetően folyamatosan bővül a vendégfogadásra alkalmas helyszínek száma Golopon.

 

„Az elmúlt két évben a pandémia ellenére újabb szálláshelyek nyitották meg kapuikat, s jelenleg is jó néhány kialakítás alatt áll” – tudtuk meg. Az ezekre épülő szolgáltatások is hamarosan megtalálhatóak lesznek, illetve néhány már most igénybe vehető. Hamarosan például mosoda nyílik, a takarítószolgáltatás egy fiatal vállalkozóhölgynek köszönhetően már most igénybe vehető, a Magyar Falu Program keretében pedig az egyik kisboltjukat is felújítják.

 

„Nem elhanyagolható, hogy a Golopon eltöltött vendégéjszakák számának növekedése az önkormányzatnak is bevételt jelent, amelyet a falu fejlesztésére tudunk fordítani” – mondta a polgármester.

 

Játszótér és fitneszpark

 

A turisták kiszolgálása mellett a településen élő fiatalok, fiatal családosok régi kérését is igyekeznek teljesíteni egy játszótér és kültéri fitneszpark kialakításával. Erre ugyancsak pályázati forrásra számítanak a Magyar Falu Programból.

 

„A fejlesztésekkel és fejlesztési elképzelésekkel célunk, hogy Golopot is bekapcsoljuk Tokaj-Hegyalja vérkeringésébe” - Angelovics Helga polgármester

 

„A fejlesztésekkel és fejlesztési elképzelésekkel célunk, hogy Golopot is bekapcsoljuk Tokaj-Hegyalja vérkeringésébe, kulturális, sokszínű életébe” – tette egyértelművé terveiket Angelovics Helga. „Ezenfelül talán a legfontosabb, hogy egy élhető, a fiataloknak is teret adó, a helyieknek minőségi munkát biztosító települést építsünk.”

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában