Brüsszel

2023.04.29. 07:19

Újraindul Ursula von der Leyen Európa vezető tisztségéért?

Jövőre európai parlamenti választásokat tartanak, ez pedig azt is jelenti egyben, hogy Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök mandátuma lejár. A nemzetközi sajtó pedig már most hangos a találgatásoktól: vajon újabb öt évre tervez a német politikus?

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament strasbourgi üléstermében 2023. április 18-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Julien Warnand

Első ciklusát rengeteg kihívás és válság jellemezte, amelyeket támogatói szerint jól, kritikusai szerint rosszul oldott meg, egy valami azonban biztos: a krízisekre adott válaszlépésekben minden esetben nagy szerepe volt. 

Még több mint egy év van hátra a választásokig. Még nem döntöttem

− jelentette ki nemrégiben egy újságírói kérdésre válaszolva.

Az, hogy Ursula von der Leyen újraindul-e ugyanakkor nem csak rajta múlik. Ehhez szüksége van mind a német kormány, mind pedig az Európai Néppárt támogatására − emlékeztet a Magyar Nemzet

Jelenleg Olaf Scholzon és a „közlekedésilámpa-koalíción” is múlik, hogy Von der Leyen megpályázhatja-e mégegyszer a posztot.

A lap úgy tudja, hogy Scholz erre vonatkozóan még semmi konkrétat nem mondott, azonban márciusban úgy fogalmazott: ő és Von der Leyen nagyon jól együtt tudnak dolgozni. A bizottsági elnök pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) már most támogatásáról biztosította Von der Leyent, abban az esetben, ha újraindulna a pozícióért.

Ezek mellett Ursula von der Leyennek az Európai Néppárt (EPP) hozzájárulására is szüksége lesz, amennyiben még egy mandátumot szeretne kitölteni, és jelenleg úgy tűnik, ezt lesz a legnehezebb elnyerni. 

Az EPP vezetője, Manfred Weber nemrégiben arra tett utalásokat, hogy az Európai Parlament jelenlegi elnöke, Roberta Metsola is remek választás lehet az Európai Bizottság élére 2024-ben. 

Az EPP és Von der Leyen között egyébként meglehetősen fagyos a hangulat az elmúlt időszakban a bizottság által lefektetett uniós klímapolitika következtében. 

Idén októberben egy másik, az elmúlt időszakban elképesztő mértékben felértékelődött pozíció is megüresedik, ez pedig nem más, mint a NATO főtitkári posztja. Brüsszeli pletykák szerint akár Ursula von der Leyen is pályázhat Jens Stoltenberg helyére. 

A teljes cikket ITT olvashatja el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában