Ország-világ

2020.11.12. 07:38

Félig leállt a 3-as metró felújítása

Minden eddiginél távolabbinak tűnik annak a lehetősége, hogy a BKV megegyezzen a 3-as metró alagút-felújításával megbízott Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel, miután sorban a többedik határidő lejártára sem sikerült megállapodniuk a feleknek. Közben az állomások rekonstrukcióját már megkezdték, ám ha az alagutat nem ezzel párhuzamosan újítják fel, jelentős kár éri az országot, és a fővárosi közlekedés is túlterhelődik.

Valószínűleg jó darabig teljesen

fölöslegesen közlekednek a metrópótló buszok,

mivel egyelőre nem folytatódik a 3-as metró középső szakaszának alagút-felújítása – írja a Magyar Nemzet sajtóértesülésekre hivatkozva, amelyek szerint

kútba esett a megállapodás a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a BKV között, miután a két napja lejárt póthatáridőn belül sem sikerült megegyezni a kivitelező többletköveteléséről.

A közlekedési társaság a Magyar Nemzet kérdésére annyit erősített meg, hogy egyelőre nem sikerült megegyezniük a kivitelezővel. Az ügyben bővebb tájékoztatást későbbre ígértek.

Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva úgy fogalmazott: „Azt gyanítom, hogy adtak még időt maguknak,

a BKV-nak ugyanis nem lehet érdeke, hogy a Swietelsky otthagyja a beruházást.

Különben kénytelenek új közbeszerzést kiírni, amelynek velejárója, hogy biztosan emelkednek az árak és minimum több hónappal tovább tart majd a felújítás.” Szavai szerint

ha nincs megállapodás, akkor újra kell tervezni a 3-as metró középső szakaszának felújítását úgy, hogy az állomásokat és az alagutat egyszerre újítsák fel.

„Csak így csökkenthető minimálisra a kivitelezésre szánt idő. Ameddig pedig ez nem történik meg, addig a metrópótlásra szánt autóbuszokat a járvány miatti sűrítésre kell használni.

A szerdától életbe lépett szigorúbb szabályok miatt égetően sürgős a tömegközlekedés újjászervezése is. A koronavírus egyre gyorsabb terjedése miatt nem közlekedhetnek zsúfolt buszok Budapesten!” – nyomatékosította Láng Zsolt.

Mint a Magyar Nemzet korábban beszámolt róla, Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója azt nyilatkozta, ha hétfőig nem születik megállapodás a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a BKV között a 3-as metró középső szakaszának – vagyis a Nagyvárad tér és a Lehel tér közötti résznek – az alagút-­felújításáról, utóbbi berekeszti a tárgyalásokat, és új közbeszerzési eljárást írnak ki. A megállapodás megrekedése esetén

Bolla szerint a Swietelsky dönthet úgy, hogy a munka folytatása mellett beperli a ­BKV-t, de úgy is, hogy levonul a területről.

A középső szakasz megállóinak felújítását – amelyet egy másik cég, a Swietelsky Építő Kft. végez – a lap információi szerint már elkezdték, például leverték a falak borítását is.

Az alagút-felújítás az eredeti tervek szerint párhuzamosan zajlott volna az állomások rekonstrukciójával, máskülönben a vonalat duplán kell majd lezárni.

Egyébként a 3-as metró felújításának végső dátuma 2023 márciusa, ami a világjárvány miatt várhatóan júniusra módosul, s ezt a határidőt pedig rendkívül fontos tartani, különben vissza kell fizetni a projektre felvett 172,7 milliárd forint EU-s támogatást. A beruházás az 1,9 milliárd forintos tervezési díjon kívül 217,4 milliárd forintba kerül, s az uniós forrásokon felüli 44,7 milliárdot a költségvetés finanszírozza. Mint korábban a Magyar Nemzet megírta, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. tavasszal 18 milliárd forint többletköveteléssel állt elő az említett beruházás teljesítéséhez, ám ebből a BKV csak nyolcmilliárdot ismer el, ezért az utóbbi hónapokban patthelyzet alakult ki a két fél között. Nemrégiben arról is hallani lehetett, hogy

a BKV feldarabolná a szerződéseket, és külön szerződne a részmunkálatokra, ám ebben az esetben nem lenne fővállalkozó, ami feltehetően teljes fejetlenséget okozhatna.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában