2019.11.09. 15:30
Vékony jégen táncolnak a kövesdiek
Szombat este vendégként szerepel a fürdővárosiak élvonalbeli férfi kézilabda csapata.
Buday Dániel vezetőedző szerint mindent elkövetnek Csurgón a tisztes helytállás érdekében
Fotó: Tóth Balázs
Az NB I-es bajnokság 9. fordulója keretében 18 órakor kezdik a Csurgói KK – Mezőkövesdi KC mérkőzést. A vendégekre oda-vissza mintegy 800 kilométeres út vár, így somogyi „kirándulásukat” mindennek nevezhetik, csak álomtúrának nem.
Egyértelmű esélyesek
Az MKC gárdája utolsó három mérkőzésén minden arcát megmutatta szurkolóinak. A Komlón remekelt, Vácott jól játszott, a Tatabányával szembeni hazai derbijének második félidejében viszont kissé alul teljesített.
– Igen ám, de a „bányász” jó csapat, így ellene csak tökéletes játékkal tudtunk volna valamit összehozni – kezdte Buday Dániel, a piros-fehérek vezetőedzője. – A szünetben még vezettünk, aztán a fordulás után Vladan Matic gárdájának tagjai kiválóan védték a kapujukat, amikor tisztes előnyt szereztek, akkor pedig rutinjukra építve megtartották, sőt még növelték is. A látszat azonban csalt: mert ugyan simának tűnő vereséget szenvedtünk, mégis jól helytálltunk, a nagyobb tudás előtt viszont fejet hajtottunk. A Grundfos KC együttese előrébb tart, mint mi, ezért nem is betegedtünk bele a kudarcunkba.
A szakvezető ezt követően a csurgói fellépésükről így okoskodott:
– Nekünk figyelembe kell vennünk, hogy melyek azok a rangadóink, amelyeken reális esélyünk van a győzelemre, vagy a pontszerzésre, és ezeken kell a vasat a tűzben tartanunk. Az otthoniak egyértelmű esélyesek, sanszunk akkor lehet, ha rossz napot fognak ki, ha nem úgy állnak a csatába, ahogyan az elvárható, s ebben az esetben meg fogjuk ragadni az alkalmat. Ez a meccs tehát tükröt tesz mindkét alakulat elé.
A fiatalokat is
Buday Dániel szerint szó sem lehet arról, hogy felteszik a kezüket, de reálisan veszik számba lehetőségeiket:
– Minden összecsapás fontos, legyen az akár bajnoki, akár kupameccs. Mivel tizenhárom mezőnyjátékosunk van, vékony jégen táncolunk, ennek megfelelően reagálok a történésekre. A Csurgó ellen is becsületesen felkészültünk, és amennyiben úgy alakul, akkor a fiatalok és a sérülésükből visszatérők, vagy a lábadozók kaphatnak több játékpercet. Számunkra a Vác után öt héttel következik a hasonszőrű Orosháza, a csúcsformánkat erre kell kihegyeznünk, addig pedig nem szabad elhasználódnunk, az energiánkat elfecsérelnünk.
A borsodiak mestere keretének tagjairól kijelentette, hogy mint általában mindig, most is akadnak kisebb sérüléssel bajlódók. Bár mindenki dolgozott, de azt csak szombaton látja majd, hogy kik esetében érdemes kockáztatni, a héten fél munkát végzetteket pedig pihenteti, vagy kevesebb időre küldi be, mint ahogyan ezt százszázalékos állapotukban tenné.
Az NB I-es férfi bajnokság állása
1. Telekom Veszprém 9 9 – – 342–219 18
2. Mol-Pick Szeged 9 9 – – 326–219 18
3. HE-DO B. Braun Gyöngyös 9 6 – 3 268–242 12
4. FTC-HungaroControl 8 5 – 3 225–210 10
5. Csurgói KK 9 4 1 4 227–236 9
6. Balatonfüredi KSE 8 4 1 3 214–235 9
7. SBS-Eger 9 4 1 4 242–274 9
8. Grundfos Tatabánya KC 8 4 – 4 229–219 8
9. Sport36-Komló 8 3 1 4 198–207 7
10. Dabasi KC VSE 8 3 1 4 203–221 7
11. Mezőkövesdi KC 7 1 2 4 168–209 4
12. Budakalász Kézilabda Zrt. 8 1 – 7 192–230 2
13. Orosházi FKSE – LINAMAR 8 1 0 7 206 251 2
14. Váci KSE 8 – 1 7 180–248 1