A gyerekek sokszor csak azért mennek iskolába, mert ott ennivalót is kapnak

Sátoraljaújhely, Afrika - Nem mindig van meleg víz, internet és áram, a fiatal oktató mégis szívesen tanítja az afrikai fiatalokat. Interjú: Dr. Pásztor Szabolcs közgazdásszal.

Dr. Pásztor Szabolcs közgazdász Sátoraljaújhelyről indult, ma pedig már nemcsak hazai egyetemeken tanít, hanem több afrikai és orosz egyetem külsős oktatója is. Azt meséli, Afrikában nincsenek sikersztorik. A szegény családok gyermekei sokszor csak azért mennek iskolába, mert ott enni kapnak, egyetemre pedig csak a tehetősebb családok csemetéi kerülhetnek be. A közgazdászt a migrációról is kérdeztük.

Napjainkban naponta előkerülő téma a migráció. Önnek személyes tapasztalati vannak Afrikából. Valóban indulásra készen áll több millió afrikai ember?

Sok mindent tudok ezzel kapcsolatban mondani, de kezdjük talán a legelején. Az egyik fontos tényező az éghajlatváltozás. A középhőmérséklet Afrikában is emelkedik. Sokszor voltam már például az etióp fővárosban Addisz-Abebában, és pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy ott 25 fok felé emelkedjen a hőmérséklet, hiszen a város 2500 méter magasan fekszik, de ma már nem ritka a 31-32 fok sem. Emiatt egyre szárazabb és egyre sivatagosabbak lesznek bizonyos afrikai területek, ahol mezőgazdasági termelést már nem lehet folytatni. A különböző népcsoportok, törzsek elindulnak jobb legelőket, termőföldeket keresni. Mivel az államhatárok porózusak, sokszor nem is tudják, hogy már átlépték valamely ország határát. Tehát a kontinensen belül is jellemző a migráció, de sokan a korábbi gyarmattartó országokban próbálnak meg új hazát keresni maguknak, és ott munkát vállalni. Etiópiából sokan vándorolnak ki az USA-ba vagy Izraelbe, Kenyából szintén az USA-ba. Érdekes, hogy Afrikából nemcsak kivándorolnak, hanem a bevándorlók száma is jelentős. Például sokan jönnek Indiából. Kenyában és Etiópiában nagyon sok az indiai kereskedő. Azon az egyetemen pedig, ahol én is tanítok, 44 indiai professzor oktat még. Ezentúl meg kell említeni a háborús és fegyveres konfliktusokat, melyek elől menekülnek az emberek. A migrációban Líbiának is fontos szerepe van. 2011 előtt az országot egy erős vezető, Moammer Kadhafi irányította. Akkor Líbia felfogta a szubszaharai térségből érkező migránsokat, ugyanis nagyon szigorú és komoly határőrizet volt. Kadhafit azonban néhány évvel ezelőtt eltávolították a hatalomból, az országban polgárháború kezdődött és három részre szakadt. Líbia már nem tudja betölteni korábbi szerepét. Emiatt jelentek meg az afrikai bevándorlók az európai kontinensen, különösen Olaszországban és Spanyolországban. Jelenleg migrációs szempontból Marokkó tölt be fontos szerepet. Mint független ország, komoly határőrizettel rendelkezik, és valamennyire meg tudja szűrni a bevándorlókat az európai kontinens felé.

Hogyan gondolkodnak az afrikai emberek Európáról?

A gyarmati múlt nem múlt el nyomtalanul. Ez és a nyelvi kapcsolatok lehetőséget adnak arra, hogy az afrikai emberek Európában vállaljanak munkát vagy ott tanuljanak. Erre jó példa, hogy Etiópiában és Kenyában a munkatársaim nagy része nyugat-európai egyetemeken végzett mesterképzést vagy doktori képzést. Vannak, akik az egyetemi évek után Európában maradtak, mások visszamentek hazájukba, hogy az egyetemen tanítsanak. Azonban van az éremnek egy másik oldala is. Mégpedig az, hogy Afrikában a családi kapcsolatok és kötelékek jóval erősebbek, mint Európában vagy Nyugat-Európában. Sokan emiatt nem gondolnak arra, hogy elvándoroljanak, mert fontosak számukra a családtagok, a rokonok. Viszont ha egy családfenntartó már Nyugat-Európában dolgozik, akkor igyekszik a többi családtagját is Európába vinni, hogy maga mellett tudhassa őket. Tehát komplex kérdéskörről van szó. A migrációval kapcsolatban érdemes azt is megjegyezni, hogy az afrikai kontinensen rendkívül vallásosak az emberek. Egyetemi oktatóként száznál több olyan diplomadolgozattal találkoztam, amelyik köszönetnyilvánításában az első mondat az, hogy a „jó Istennek köszönöm a segítségét”. A migráció kapcsán ennek azért van jelentősége, mert az afrikai emberek számára rendkívül fontos a felmenők tisztelete, a gyülekezethez való tartozás, és az elhunytak szellemének tisztelete. Ez viszont visszatartó erőként hat.

Mint gazdasági szakembert kérdezem: a kormánynak az az álláspontja, hogy a migrációt meg kell állítani, és helyben kell segíteni a gazdaságilag fejletlen országokat. Európában viszont munkaerőhiány van. Nem lehetnének hasznos tagjai a társadalomnak a bevándorlók?

Ez is összetett kérdés. Európában a medián életkor 42 év. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 50 százaléka 42 évnél fiatalabb, a másik fele pedig 42 évnél idősebb. Afrikában ugyanez a szám 18. Tehát ez arra enged következtetni, hogy nagy számban érkezhetne fiatal munkaerő, akik dolgozhatnának például az összeszerelésben vagy futószalag mellett. Probléma azonban, hogy baj van a képzettségi szintjükkel, és hogy az afrikai embereknek más a munkával kapcsolatos mentalitásuk, mint az európaiaknak. Nem mondanám, hogy nem szorgalmasak, mert az afrikai nők például a világ legszorgalmasabb emberei, akik sokszor 10-12 órát gyalogolnak vízért, hanem az Afrikában élő munkaerő nem biztos, hogy teljes egészében megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyeket például a multinacionális vállalatok állítanak. És Afrika kapcsán kérdés az is, hogy az elkövetkezendő évtizedekben be tud-e kapcsolódni a feldolgozóiparba. Ez nem megy egyik napról a másikra. Hosszú tanulási folyamat és idő kell hozzá.

Pedig a GDP-növekedés szempontjából az afrikai országok élen járnak.

Nagyon érdekes, hogy a leggyorsabban fejlődő országok listájának élén szinte kivétel nélkül ázsiai és afrikai országok szerepelnek. Olyan országok például, mint Elefántcsontpart, Etiópia, Tanzánia. Ez annak köszönhető, hogy gyarapodnak a kínai befektetések a térségben, de ez csak egyfajta mennyiségi növekedést jelent. Tehát nem a hozzáadott érték nőtt, hanem csak többet termelnek valamiből. Ennek köszönhetően sok embernek adódott munkahely, többen szereznek bérjellegű jövedelmet, de félő, hogy ez a folyamat lelassul, majd véget ér, mert ez a fajta fejlődés nem feltétlenül fenntartható.

Azokban az afrikai országokban, ahol ön oktat, mennyien engedhetik meg maguknak, hogy egyetemre járjanak?

Én eddig a Dél-afrikai Köztársaságban, Tanzániában, Ugandában, Etiópiában és Kenyában fordultam meg. Ezekre az országokra az a jellemző, hogy a nyomornegyedekben is van oktatás, igyekeznek mindenütt valamilyen iskolát építeni, és a gyerekeket iskolába járatni. Az azonban gyakran előfordul, hogy a szülő vagy a családfő nem mindig érti meg az iskola jelentőségét, és ha idénymunka van vagy valami otthoni feladat, akkor azt mondja a gyerekének, hogy „ne menj iskolába”. A gyerek pedig nem tud mást tenni, mint hogy nem megy. Az sem ritka, hogy a szülő azért küldi a gyereket iskolába, mert ott legalább enni kap. Kenyában, Nairobiban láttam ilyet, amikor az általános iskolások egy része valóban csak azért ment iskolába, hogy ott valamit egyen. A tananyag viszont, amit tanulnak, az Európában és az USA-ban is megállná a helyét. A könyvek nagy része adományként érkezik, a gyerekek pedig csillogó szemmel hallgatják a tanárt. Az osztálytermek épp olyanok, mint amilyeneket a dokumentumfilmekben láthatunk: fából összeeszkábált pad, kopott tábla, félhomály, fojtogató füst és egy nagyon egyszerű ruházatú oktató magyaráz a gyerekeknek. Az az igazság, hogy ha valaki ebbe az iskolába bekerül, és van egy kis családi háttere, támogatása, akkor elvégezheti az általános iskolát és a középiskolát is. Azonban ilyen körülmények közül elég nehéz továbblépni egyetemre, és még ott is megfelelően teljesíteni. Kenyában például nagyon összezár a társadalom, ott a felső rétegekbe bekerülni szinte lehetetlen. Sikersztorik nincsenek, egyetlen kitörési lehetőség talán a sport. Ismerjük a kenyai és etióp futókat. Akik egyetemre járnak, azoknak megvan a családi hátterük, az anyagi fedezetük erre, bár ott is vannak állami ösztöndíjas és önköltséges hallgatók is. Ők azonban gyakorlati tudást szeretnének szerezni a felsőoktatásban. Olyasmit akarnak hallani, amit már másnap vagy a következő héten hasznosítani tudnak a munkahelyükön vagy az otthoni vállalkozásban. Rendkívül nagyra értékelik azokat, akik európai példákat visznek oda.

Sátoraljaújhelyről hogyan vezetett az út Afrikába? Ráadásul ilyen fiatalon?

Sátoraljaújhelyen van egy közgazdasági középiskola, és én oda jártam az általános után. Akkor kedveltem meg a makroökonómiát, a közgazdaságtant. A Nyíregyházi Főiskolán végeztem az alapképzést, a Debreceni Egyetemen a mesterképzést, és itt szereztem meg a doktori fokozatot is. 22 éves voltam, amikor a Nyíregyházi Főiskolán elkezdtem oktatni, ezután pedig a Debreceni Egyetem következett. Majd Budapestre költöztem, először a Magyar Nemzeti Banknál dolgoztam, majd a Corvinus Egyetemen, a Pázmányon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, mert a katedra visszahúzott az egyetemre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek nagyon jó afrikai kapcsolatai vannak Kenyában, Etiópiában, a Dél-afrikai Köztársaságban. Így kerültem az afrikai kontinensre, ahol már nagyjából tízszer jártam. Persze nem mindenütt ideálisak a körülmények, Etiópia és Kenya fővárosában is előfordul például, hogy nincs mindig meleg víz, áram és internet, de érdekes a saját szememmel látni mindazt, amit könyvekben olvashatunk. Engem főleg a fejlődés és a növekedés kérdésköre érdekel, ehhez gyűjtöttem személyes tapasztalatokat. Emellett rendszeresen járok tanítani orosz egyetemekre Szentpétervárra és Moszkvába. Minden félévben több hetet töltök Oroszországban is.

Van egy szép története Afrikából?

Természetesen van! És azt nagy örömmel osztom meg az olvasókkal. 2017 májusában egy háromhetes oktatás fejeződött be Etiópiában. A legutolsó nap meghívást kaptam egy fotózásra, csoportkép készült. A fotózás után odalépett hozzám egy etióp fiú, levette a kezéről a bőr karkötőjét, és azt mondta, hogy ezt nekem adja, mert nagyon köszöni, hogy elmentem hozzájuk, és tanítottam őket. Ezért ő rendkívül hálás. Váratlanul ért ez a gesztus, hirtelen nem is tudtam, hogy mit mondjak, hiszen valószínűleg számára rendkívül értékes és megbecsült tárgyat adott nekem. Természetesen megköszöntem, és azóta is kapcsolatban vagyok a fiatalemberrel. Ez a szép történet azt hiszem, hogy elkísér életem végéig.

Hegyi Erika

Munkahelyek, beosztások

2015 – egyetemi adjunktus

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Intézet

2017 – felelős szerkesztő

Európai Tükör (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)

2015 – külső oktató

Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Nemzetközi és Politikatudományi Intézet

2016 – külső oktató

Ecole Supériure Des Sciences Commerciales D’Angers (ESSCA), Budapest Site

2016 – külső oktató

Plekhanov Russian University of Economics, Faculty of Finance and Faculty of International Trade, Moscow

2018 – külső oktató

University of Economics in Bratislava, Faculty of Business Economics in Kosice, Department of Quantitative Methods

Több külföldi egyetem külső oktatója.

Díjak, kitüntetések, tudományos tevékenység

2017 – Európai Tükör szerkesztőbizottsági tag

2015 – International Journal of Economics and Innovation (Turkey) szerkesztőbizottsági tag

2015 – A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének elismerése az MNB publikációival kapcsolatos tevékenységéért

2013 – Közgáz glóbusz díj a kimagasló oktatási teljesítményért és a hallgatói érdekvédelem patronálásáért (Debreceni Egyetem, Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar, Hallgatói Önkormányzat)

2012 – Témavezető Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium