Nagyvilág

2016.03.23. 09:27

Brüsszeli robbantások - Növelték Szlovákiában a terrorkészültséget

Pozsony - Megemelte a terrorfenyegetettség szintjét Szlovákiában szerdán Robert Kalinák belügyminiszter - közölte a Sita szlovák hírügynökség a szaktárcára hivatkozva.

Pozsony - Megemelte a terrorfenyegetettség szintjét Szlovákiában szerdán Robert Kalinák belügyminiszter - közölte a Sita szlovák hírügynökség a szaktárcára hivatkozva.

Az ország történetében most először emelték meg a terrorveszély vélelmezett szintjét a második fokozatra. Eddig az első fokozat volt érvényben. A második fokozat a gyakorlatban azt az állapotot jelzi, hogy az országban a terrorcselekmény elkövetésének veszélye kevéssé valószínű, de nem lehet kizárni.

A készültség megemeléséről a keddi brüsszeli merényletek miatt döntött a szlovák belügyminisztérium az ország hírszerzői szolgálatait koordináló biztonsági tanácsának, illetve más biztonsági és védelmi szerveinek helyzetértékelése alapján.

A szlovák belügyminisztérium már kedden rendkívüli biztonsági intézkedések - leginkább megerősített rendőri jelenlét - bevezetésével reagált a brüsszeli robbantásokra, később pedig összehívták a kormány nemzetbiztonsági tanácsát is. Ez utóbbi ülése után Robert Fico ügyvezető kormányfő jelezte: mérlegelni fogják a terrorfenyegetettség szintjének megemelését, s arról az illetékes biztonsági szakértői testületek helyzetértékelése után hoznak döntést.

A keddi brüsszeli merényleteknek hivatalos szlovák források szerint nincsenek szlovákiai halálos áldozatai vagy sebesültjei.

- MTI, Starovic Tibor -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!