Nagyvilág

2013.06.16. 12:39

Rasmussen: a pápai nehéz légi szállító ezred az "okos védelem" kitűnő példája

Brüsszel, 2013. június 16., vasárnap (MTI) - A pápai repülőtérre települt nehéz légi szállító ezred a NATO által szorgalmazott "okos védelem" kitűnő példája - mondta a július elején Magyarországra látogató Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Brüsszel, 2013. június 16., vasárnap (MTI) - A pápai repülőtérre települt nehéz légi szállító ezred a NATO által szorgalmazott "okos védelem" kitűnő példája - mondta a július elején Magyarországra látogató Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára az MTI-nek adott nyilatkozatában.

"Azzal a világos üzenettel látogatok Magyarországra, hogy nagyra értékeljük az ország elkötelezettségét szövetségünk mellett, a NATO vezette afganisztáni, illetve koszovói misszióhoz való jelentős hozzájárulást, valamint a számos többoldalú projektben való részvételt" - mondta a főtitkár.

Hozzátette: e projektek közül a pápai a leginkább szembeötlő. A négy évvel ezelőtt létrehozott nehéz légi szállító ezred jelentőségét méltatva kifejtette, hogy tíz szövetséges és két partnerország összefogott, és közösen beszerzett három nagyon költséges, C-17-es szállító gépet. Mindegyik részes országnak túl nagy megterhelést jelentett volna, ha egyedül kell vásárolnia ilyen gépet, márpedig a szállítási kapacitásra szükség van.

A közös projekt a pénz felhasználásának igen hatékony módja, hiszen annak révén mindenki nagyobb értékre, nagyobb kapacitásra tesz szert - fogalmazta meg Anders Fogh Rasmussen az "okos védelem" koncepciójának lényegét.

Kitért arra is, hogy a NATO-n belül igazságosabban kellene elosztani a terheket, hiszen azokat jelenleg az Egyesült Államok aránytalanul nagy mértékben viseli.

"Már a NATO létrehozásakor tudható volt, hogy az Egyesült Államok lesz a legnagyobb hozzájáruló. A szövetség megkötésének az volt a lényege, hogy az európaiak felismerték, szükségük van az Egyesült Államokra a közös biztonság garantálásához" - mondta.

A gond az, hogy az "atlanti szakadék" egyre növekszik: míg a hidegháború végén az európai NATO-tagok a védelmi összkiadások egyharmadát állták, mára 25 százalék alá csökkent ez a részarány.

"Sok amerikai felteszi a kérdést, hogy az európaiak miért nem tudnak valamivel többet fizetni" - mondta a főtitkár. Szerinte ezzel a problémával foglalkozni kell, mert a biztonság alapjait a jövőben is a szilárd transzatlanti kapcsolatnak kell jelentenie, márpedig e kapcsolat szilárdságához elengedhetetlen a tisztességesebb tehermegosztás.

Afganisztánról szólva Anders Fogh Rasmussen elégedettségét hangoztatta a NATO vezette ISAF nemzetközi erő által a közép-ázsiai országban elért eredményekkel kapcsolatban.

Afganisztán - szögezte le - "immár nem nyújt biztonságos menedéket a terroristáknak".

Meggyőződését hangoztatta: az évek során kiképzett - a katonákat és a rendőröket egybeszámolva összességében mintegy 350 ezer fős - afgán biztonsági erő 2014 végétől képes lesz arra, hogy teljes mértékben átvegye az egész országban a biztonság fenntartásáért viselt felelősséget, és az ISAF harci erő kivonulhatnak.

"Továbbra is lesznek kihívások. Látjuk, hogy a tálibok és Afganisztán más ellenségei igyekeznek próbára tenni az afgán biztonsági erőket. Végrehajtottak néhány látványos támadást, sajnálatosan sok civil áldozattal. Ez csak azt mutatja, hogy a tálibok semmibe veszik az emberi életet. Hiszek abban, hogy az ilyen támadások, amelyeket ártatlan civilek ellen hajtanak végre, tovább fogják csökkenteni a tálibok támogatottságát" - fejtette ki Rasmussen.

A főtitkár elmondta, hogy a 2014 utáni új afganisztáni nemzetközi misszió immár nem harci, hanem kiképzési, tanácsadói és támogatói feladatokat fog ellátni lényegesen alacsonyabb létszámmal, mint a mostani ISAF. A pontos létszámról azonban egyelőre nem döntöttek. A védelmi miniszterek néhány héttel ezelőtt fogadták el a műveleti koncepciót, októberre pedig kidolgozzák az ennél részletesebb műveleti tervet.

Rasmussen a NATO-orosz kapcsolatokat illetően elismerte, hogy míg számos gyakorlati területen - Afganisztánnal kapcsolatban, illetve a kábítószer-kereskedelem, a terrorizmus és a kalózkodás elleni küzdelemben - jó együttműködés alakult ki, a rakétavédelem terén nincs előrelépés.

Megerősítette, hogy a NATO "valós és növekvő fenyegetésnek" tekinti a rakétaveszélyt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világban már mintegy harminc ország tett - vagy ezekben az években tesz - szert fejlett rakétatechnológiára. Ezért a NATO úgy döntött, hogy kiépíti rakétavédelmét, "és ez létre is jön, ebben nincs változás, 2018-ra védőernyőt fogunk nyújtani az európai NATO-országok lakosságának".

A főtitkár szerint az oroszokkal való rakétavédelmi együttműködés egyfelől - az adatcsere révén - hatékonyabbá tehetné a védelmi rendszert, másfelől segítene meggyőzni Moszkvát arról, hogy a NATO-nak nincsenek Oroszország elleni támadó szándékai.

"Azt is javasoltuk, hogy hozzunk létre két, közös személyzettel fenntartott rakétavédelmi központot, ahol adatokat cserélhetnénk, közös gyakorlatokat készíthetnénk elő, közösen elemezhetnénk a fenyegetéseket" - mondta Rasmussen. Mint hozzátette, reméli, hogy lesz valamilyen haladás a NATO-orosz rakétavédelmi együttműködésben, de - jegyezte meg - e tekintetben sok minden függ attól, hogyan alakulnak a dolgok bilaterális vonatkozásban az Egyesült Államok és Oroszország között.

Anders Fogh Rasmussen elmondta: a NATO jövőre csúcstalálkozót tart, de annak időpontjáról még nem döntöttek. Az MTI azon kérdésére, hogy ez a csúcstalálkozó a Nyugat-Balkán vonatkozásában hozhat-e NATO-bővítési döntéseket, a főtitkár egyfelől megerősítette, hogy a "nyitott ajtók" politikája továbbra is érvényes, másfelől hangsúlyozta: a NATO-tagságra pályázó országoknak teljesíteniük kell a kritériumokat, számos reformot kell megvalósítaniuk. Mint mondta, "még nem tartanak ott, de pontosan tudják, mik a teendőik".

"Mi készek vagyunk, ha ők felkészülnek" - fogalmazott Rasmussen, "a még el nem végzett feladatok" közé sorolva a Nyugat-Balkán NATO-, illetve EU-integrációját.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!