Nagyvilág

2013.05.17. 13:06

Szíria - Iráni kérésre hétezer Hezbollah harcos védi Aszadot - Maariv

Jeruzsálem, 2013. május 17., péntek (MTI) – Iráni kérésre a libanoni síita Hezbollah hétezer katonát küld Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmának megvédésére - írta az izraeli Maariv című napilap pénteken arab médiajelentésekre hivatkozva.

Jeruzsálem, 2013. május 17., péntek (MTI) – Iráni kérésre a libanoni síita Hezbollah hétezer katonát küld Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmának megvédésére - írta az izraeli Maariv című napilap pénteken arab médiajelentésekre hivatkozva.

Haszan Naszrallah, a libanoni Hezbollah radikális síita párt vezetője egy hónappal ezelőtt Teheránban találkozott Szajed Ali Hamenei ajatollahhal, Irán legfőbb vezetőjével, aki arra utasította, hogy minden katonai erejével szálljon szembe a szíriai felkelőkkel, és akadályozza meg a szíriai elnök hatalmának megdöntését.

Az ar-Raj című kuvaiti lap szerint az utasítás meglepte Naszrallahot, de vallási parancsként elfogadta azt - állítja a lap. A Hezbollah feladata a kormányhű csapatok támogatása mellett a felkelők utánpótlási útvonalainak elzárása.

Az al-Hajat című Londonban megjelenő arab újság egy magas rangú iráni személyiségre hivatkozva azt közölte, hogy a Hezbollah szabad kezet kapott a harcokban, sőt felhatalmazást a szíriai hadsereg egységeinek irányítására és lehetőséget egy Izrael elleni front nyitására a Golán–fennsíkon.

A teheráni megbeszélés óta számos jól képzett Hezbollah-egység harcol Aszad oldalán, amelyek rövid távon sikereket is elkönyvelhettek - írta a szíriai felkelőkkel szimpatizáló ar-Raj.

- MTI, Shiri Zsuzsa -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!