Nagyvilág

2011.09.23. 18:13

Karacsigate - A francia elnökség feltételezhetően hozzájutott a jegyzőkönyvekhez

Párizs, 2011. szeptember 23., péntek (MTI) - A francia elnöki hivatal feltételezhetően hozzájutott a francia médiában Karacsigate-ként emlegetett ügyben folytatott nyomozás jegyzőkönyveihez.

Párizs, 2011. szeptember 23., péntek (MTI) - A francia elnöki hivatal feltételezhetően hozzájutott a francia médiában Karacsigate-ként emlegetett ügyben folytatott nyomozás jegyzőkönyveihez.

A Le Monde című napilap pénteken közölte azoknak a telefonbeszélgetéseknek a tartalmát, amelyekben Brice Hortefeux korábbi belügyminiszter, jelenlegi elnöki tanácsadó az őrizetbe vétel előtt és közben is felhívta Nicolas Sarkozy államfőnek az ügyben hűtlen kezelésben való bűnrészesség gyanújával megvádolt egyik munkatársát, hogy figyelmeztesse: volt felesége "sokat kipakolt" az ügyészségen. "Majd elmesélem, de már túl sokat tudnak" - tette hozzá állítólag a volt belügyminiszter, aki nem tudta, hogy a rendőrség akkor már megfigyelés alatt tartotta Sarkozy korábbi munkatársát.

A gyanú szerint a kilencvenes évek pakisztáni fegyvereladásaiból kenőpénzeket jutattak vissza Edouard Balladur egykori miniszterelnök 1995-ös elnökválasztási kampányához. Sarkozy ekkoriban pénzügyminiszter és Balladur kampányának szóvivője volt, a vád alatt helyezett Thierry Gaubert pedig Sarkozy kommunikációs tanácsadója. Elvált felesége azt állította a rendőrségen, hogy férje járt a korrupciós pénzekért Svájcba.

A 2002-es karacsi pokolgépes merénylet áldozatai családtagjainak gyanúja szerint azért kellett 11 francia mérnöknek meghalnia, mert Jacques Chirac akkori államfő leállította azoknak a legális jutalékoknak a kifizetését, amelyekből a kenőpénzek visszafolytak Párizsba. A Le Monde pénteki írása nyomán a családok ügyvédje előzetes eljárást kért az ügyészségtől a nyomozás titkosságának megsértése miatt. Szerinte "jól látható, hogy pánik uralkodott el az Elysée-palotában, és el akarják tusolni a botrányt".

Hortefeux pénteken nem tagadta a Le Monde értesüléseit, de azt állította: ő is csak a sajtóból értesült az ügy fejleményeiről és egyébként "barátok közti csevegésről volt csak szó, miután bizonyos pletykák szárnyra kaptak".

Bírói szakszervezetek, politikusok és a média szerint az Elysée-palota közvetten maga is beismerte, hogy hozzáfért a jegyzőkönyvekhez, amikor abban a közleményben, amelyben azt állította, hogy az államfőnek semmilyen szerepe nem volt az 1995-ös kampányfinanszírozásban, mellesleg azt is tudatta, hogy Sarkozy "nevét egyetlen tanú sem említette az ügyben".

"Honnan tudhatja, hacsak onnan nem, hogy megszerezte a jegyzőkönyveket (az ügyészségről)?" - kérdezik a bírók. Az ellenzék szerint pedig az elnökség nem tartja tiszteletben a hatalmi ágak szétválasztásának elvét. A Le Monde szerint egyébként Sarkozy neve többször is előfordul a nyomozás jegyzőkönyveiben.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!