2010.12.13. 20:31
Hajókarambol az Északi-tengeren
<p>Összeütközött hétfőn egy kínai teherszállító és egy német hajó az Északi-tengeren. A hongkongi zászló alatt futó hajó műtrágyát és nehézolajat szállított.</p>
Az ütközésben mindkét jármű megsérült. A kínai hajó annyira, hogy segítséget is kért: mivel a baleset a dán felségvizeken történt, a dán haditengerészet egyik hajója vontatta be egy közeli kikötőbe.
A haditengerészet szóvivője elmondta: az ütközés miatt nem került sem műtrágya, sem pedig olaj a tengerbe. A sérült kínai hajót gond nélkül bevontatták Skagen kikötőjébe. A német hajó sérülése nem volt ilyen súlyos, így, ha lassabban is, de folytatta útját Bremenhavenba.
- Független Hírügynökség -