Magyarország

2015.06.30. 21:34

OGY - Pénteken és hétfőn is rendkívüli ülést tart az Országgyűlés

Budapest, 2015. június 30., kedd (MTI) - A kormány péntekre és hétfőre is kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását.

Budapest, 2015. június 30., kedd (MTI) - A kormány péntekre és hétfőre is kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását.

A kabinet indítványát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogalmazta meg Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének írt levelében.

A házelnök napirendi javaslata alapján pénteken kivételes eljárásban tárgyalhatják a belügyminiszter menekültügyi eljárások lerövidítésére tett javaslatát, amely a magyar-szerb határra tervezett ideiglenes kerítéssel összefüggésben rendelkezik a határ menti ingatlantulajdonosok kártalanításáról is.

Az ülés további részében a képviselők egyebek mellett az alapvető jogok biztosának, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi évről szóló beszámolóiról, továbbá a szerencsejáték-törvény módosításáról fejthetik ki a véleményüket a zárószavazás előtt utoljára.

A hétfői ülésnap napirendje kedden délutánig nem volt elérhető a parlament honlapján. Az Országgyűlés várhatóan ekkor több, a közelmúltban már megtárgyalt előterjesztést fogadhat el.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!