Magyarország

2013.06.19. 12:26

Árvíz - Feloldották a hajózási tilalmat a Duna teljes magyarországi szakaszán

Budapest, 2013. június 19., szerda (MTI) - Feloldotta a hajózási zárlatot a Duna főágának teljes magyarországi szakaszára vonatkozóan szerda reggel 8 órakor a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH).

Budapest, 2013. június 19., szerda (MTI) - Feloldotta a hajózási zárlatot a Duna főágának teljes magyarországi szakaszára vonatkozóan szerda reggel 8 órakor a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH).

Az NKH honlapján megjelent közleményben azt írták, hogy a Dunán levonuló árhullám okozta hajózási korlátozások június 3-án kezdődtek, ekkor úgynevezett kíméleti hajózást rendeltek el, a hajózási tilalmat két nappal később rendelték el.

Ezek automatikusan hatályba lépő korlátozások, kíméletes hajózás esetén csökkenteni kell, hajózási zárlat esetén pedig meg kell szüntetni az árvízi védőművek és egyéb, az árvíz által érintett létesítmények védelme érdekében a hajók által keltett hullámzást.

Az első, hajózási tilalmat feloldó hirdetmény június 14-én engedte meg a hajózást a közös szlovák-magyar Duna-szakaszon.

Azt követően délre haladva folyamatosan oldotta fel a hajózási korlátozásokat az NKH, először a Budapestig, majd a Paksig terjedő szakaszon szűnt meg a korlátozás.

A bajai Vén-Duna-ágra és a Kamarás-Dunára vonatkozóan a hajózási zárlat még egy pár napig érvényben marad.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!