Magyarország

2013.03.23. 13:17

A Kabóca Bábszínház új felfogásban viszi színre Hófehérkét

  Veszprém, 2013. március 23., szombat (MTI) - Premierre készül vasárnap a veszprémi Kabóca Bábszínház: a Hófehérke című zenés mesejátékot mutatják be új felfogásban - mondta a színház igazgatója szombaton az MTI-nek.

 

Veszprém, 2013. március 23., szombat (MTI) - Premierre készül vasárnap a veszprémi Kabóca Bábszínház: a Hófehérke című zenés mesejátékot mutatják be új felfogásban - mondta a színház igazgatója szombaton az MTI-nek.

Székely Andrea szerint a mese klasszikus alapokra épül: a fiatal lány mostohájának ármánykodásai miatt eltéved az erdőben, ahol a hét törpe házában talál menedékre. Beleharap a végzetes almába, és csak egy valódi herceg mentheti meg az életét.

A megszokott mese szabályai szerint folyik a játék, épp csak egy picit szokatlan módon, hol a paraván mögött, hol pedig előtte, nagyszínpadi játékban, váltogatva a bábszínházi technikákat - árulta el az igazgató. A mese forgatókönyvét Zalán Tibor József Attila-díjas magyar költő, író, dramaturg, egyetemi tanár írta a Kabóca bábszínháznak.

Humoros előadást láthatunk Fige Attila rendezésében sok zenével, a Miareczky Edit tervezte gyönyörű jelmezekkel a bábokon, színészeken egyaránt, de a legfontosabb mégis az, hogy a történet végére egy kislányból nagylány válik - összegezte Székely Andrea.

A premiert a Kabóca Bábszínház új helyén, a volt Hemo épületében tartják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!