2013.02.21. 12:33
Megalakult a Magyar Nagykereskedők Szövetsége
Budapest, 2013. február 21., csütörtök (MTI) - Megalakult a Magyar Nagykereskedők Szövetsége - jelentették be csütörtökön a II. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencián, Budapesten.
Budapest, 2013. február 21., csütörtök (MTI) - Megalakult a Magyar Nagykereskedők Szövetsége - jelentették be csütörtökön a II. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencián, Budapesten.
Jagodics Rita, a NagykerMarketing cég vezetője, a szövetség ügyvezető alelnöke az MTI-nek elmondta: a konferencia jó alkalom arra, hogy felhívják a résztvevő nagykereskedők figyelmét a megváltozott fogyasztói szokásokra, és arra, hogy ezzel lépést kell tartani.
A gazdasági válság még nem ért véget, a nagykereskedőknek is más stratégiát kell felvenniük, nem maradhatnak várakozó állásponton, lépniük kell. Az internet erőteljesebb megjelenése is hozzájárul a vásárlói szokások megváltozásához - fejtette ki.
A szövetség az összefogással, a képzéssel elősegíti a változáshoz szükséges innovációt a nagykereskedelmi vállalkozásoknál, és hozzájárul a nagykereskedelmi kultúra továbbfejlesztéséhez Magyarországon - emelte ki Jagodics Rita.
Hozzátette: a nagykereskedők nagyon fontos szerepet töltenek be az országban, bár a ténylegesen működők számát egyelőre nehéz megbecsülni, hiszen nagyon sok cég tevékenységi körében feltünteti a nagykereskedelmet még akkor is, ha nem foglalkozik vele. A szövetség becslése szerint a magyarországi vállalkozások 20-25 százaléka valamilyen nagykereskedelmi tevékenységet végez.
A 12 taggal alakult szövetség céljai között szerepel az érdekképviselet mellett a vállalkozásfejlesztési szerep betöltése képzésekkel, információátadással, pályázati lehetőségek felkutatásával - mondta a Magyar Nagykereskedők Szövetségének ügyvezető alelnöke.
- MTI -