Magyarország

2012.11.05. 08:05

November 4. – Rétvári Bence: a hit adott erőt ötvenhat hőseinek

Jászberény, 2012. november 4., vasárnap (MTI) – Ötvenhat hősei a forradalom leverésekor is hittek a szabad Magyarország eszméjében – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a katolikus nagytemplomban tartott ünnepi szentmisét követő beszédében vasárnap, Jászberényben.

Jászberény, 2012. november 4., vasárnap (MTI) – Ötvenhat hősei a forradalom leverésekor is hittek a szabad Magyarország eszméjében – mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a katolikus nagytemplomban tartott ünnepi szentmisét követő beszédében vasárnap, Jászberényben.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: ahogyan a második világháborúban a Gulágra száműzött, majd a munkatáborból tíz év után hazatért Olofsson Placid atyát, úgy az ötvenhat évvel ezelőtt levert forradalom hőseit is a hit segítette át a mások számára elviselhetetlen nehézségeken.

A bencés szerzetes tanár 1916-ban született és 1946-ban internálták a Gulágra.

Az ötvenhatosok mindvégig hitték, hogy ha ők nem is, de gyermekeik, vagy unokáik már egy szabad Magyarországon élhetnek – húzta alá a politikus.

Rámutatott: Mindszenty József bíboros, hercegprímás szerepe a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás elutasításában 1956 legnehezebb óráiban is a keresztény értékek melletti kiállást jelképezte.

Hozzátette: a jelenkor nemzedékeinek már összehasonlíthatatlanul könnyebb dolguk van 1956-os elődeiknél. Csupán az a teendőjük, hogy a forradalom hőseinek példáját ne csak az évfordulókon, de a mindennapok során is szem előtt tartva megőrizzék és értékeljék a szabadságot.

Az államtitkár kijelentette: „mai függetlenségünk az 1956-os forradalomban és szabadságharcban gyökerezik”. Emlékeztetett: ebben a küzdelemben 2000 ember vesztette életét, tízszer ennyien sérültek meg, illetve kerültek börtönbe, 13 ezer magyart deportáltak, vagy internáltak és több mint kétszázezren hagyták el hazájukat.

Az ezt követő rettegés időszakában pedig egymillió ember ellen indult bűntetőeljárás, közülük 650 ezer ellen emeltek vádat és 390 ezer, jelentős részben elvileg a rendszer támogatását élvező munkás és paraszti sorba tartozó emberrel szemben szabtak ki elmarasztaló ítéletet.

Rétvári Bence az emlékezés fontosságát hangsúlyozva felidézte, az Egyesült Államok egykori elnöke, Ronald Reagan szerint „a szabadság mindig csak egy generációra van a kihalástól”.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az ünnepi szentmisét követően a KDNP helyi szervezetével közösen megkoszorúzta a jászberényi katolikus nagytemplom előtti 1956-os emléktáblát. A mementót annak emlékére állították, hogy a városba 56 esztendeje bevonuló szovjet harckocsik egyike belelőtt a templom tornyába, s miután a tüzet nem engedték oltani, az épület csúcsát ékesítő Szent Korona a kövezetre zuhant.

A jászok a Redemtio (önmegváltás) után helyezték el a koronát a templomon annak jelképeként, hogy a Teremtő Úristen után egyedül a Szent Korona fensőbbségét ismerik

el maguk felett. Mindenki mással egyenrangúnak tekintik magukat.

- MTI - 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!