Anno

2024.05.04. 16:00

Véget értek az egyetemi napok

Igaz, nem most történt a dolog – az idén még van addig idő – hatvan éve számolt be erről az Észak-Magyarország.

A Miskolci Egyetem főépülete napjainkban

Végéhez ért a Miskolci Egyetemi Napok ez évi rendezvénysorozata. A gazdag program utolsó eseményei közé a szombaton, május másodikán tartott Valéta bál, egy kiállítás megnyitása és egy baráti est rendezése tartozott, írta május 6-i számában az Észak-Magyarország hatvan évvel ezelőtt, 1964-ben. „Az április 24-től május harmadikáig folyamatosan tartó filmnapok bemutatóit mindig igen szép számú közönség nézte. A filmnapokon nemcsak játékfilmeket, hanem az egyetemi hallgatók saját alkotásait is bemutatták", tudhatjuk meg a cikkből. Mint ahogy az is kiderült, hogy vasárnap, azaz május harmadikán délután a Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában nyitották meg a hallgatók fotó- és képzőművész körének műveiből rendezett kiállítást. Előző nap még egy utolsó programpontként az egyetem klubjában baráti összejövetelt rendeztek az egyetemi sportversenyek győztesei, valamint a diáknapok szervezői részére. Ezzel ért véget a miskolci 1964. évi egyetemi napok. Mint láthatjuk, kicsit más volt, mint napjainkban, koncertekről például egy szó sem esett a tudósításban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában