Magyarország

2011.12.04. 18:45

Újabb három járaton vezeti be a BKV az első ajtós felszállást

Budapest, 2011. december 4., vasárnap (MTI) - Hétfőtől újabb három buszvonalon, a 121-es, a 140-es és a 170-es járatokon is bevezeti a BKV az első ajtós felszállási rendszert - közölte vasárnap a BKV az MTI-vel.

Budapest, 2011. december 4., vasárnap (MTI) - Hétfőtől újabb három buszvonalon, a 121-es, a 140-es és a 170-es járatokon is bevezeti a BKV az első ajtós felszállási rendszert - közölte vasárnap a BKV az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint ennek lényege, hogy az utasok csak az első ajtónál tudnak felszállni bérletük vagy érvényesített jegyük felmutatásával egy időben, leszállásra pedig csak a középső és hátsó ajtókat használhatják, ezt az első időszakban még egy-egy biztonsági őr felügyeli majd. A BKV közleményében hangsúlyozta, hogy ez számos előnnyel jár az utasok és a BKV dolgozói számára is, így ugyanis lehetőség van a bliccelő utasok kiszűrésére még a felszállás előtt. Hozzátette: ennek a rendszernek sem a pótdíjazás a célja, hanem a bliccelő utasok számának csökkentése, kiszűrése. Az első ajtós felszállás segítségével nemcsak a BKV bevételei nőnek, hanem a fizető utasok sem kerülnek hátrányos helyzetbe a nem fizető utasok miatt - olvasható a közleményben. A jeggyel nem rendelkező utasok ezeken a járatokon a járművezetőknél is tudnak jegyet venni 400 forintért. A BKV kitért arra is, hogy december 5-e és január 30-a között fokozatosan, több ütemben terjesztik ki az első ajtós felszállást. Az utasoktól azt kérte a BKV, hogy már felszállás előtt készítsék elő jegyüket vagy bérletüket a gyorsabb felszállás érdekében.

- MTI - 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!