Magyarország

2011.06.03. 18:33

Cozma ügy - A védő Sztojka Iván összes vádpont alóli felmentését kérte

<p>Veszprém&nbsp; (MTI) - Sztojka Ivánnak, a Cozma-ügy harmadrendű vádlottjának az összes vádpont alóli felmentését kérte védője a Veszprém Megyei Bíróság pénteki tárgyalásán.</p>

Kereszturi Mónika ügyvéd védőbeszédében kifejtette: védence nem volt jelen Marian Cozma kézilabdázó leszúrásánál, nem vett részt a veszprémi Patrióta lokál előtti verekedésben. Álláspontja szerint Sztojka Iván az utcáról futott vissza a bárba, és a tetőtérben szórakozó társainak azt mondta: "gyertek, mert a Csoki (Raffael Sándor elsőrendű vádlott) megvadult". Amikor azonban Sztojka visszatért az utcára, Marian Cozma már a földön feküdt, és Németh Győző másodrendű vádlott azt mondta neki: "Csoki szúrt" - érvelt az ügyvéd. Szerinte a vád Sztojka ellen "összeollózott tanúvallomásokat és kiragadott bizonyítékokat" tartalmaz. A védő hangsúlyozta, hogy a rendőrségi eljárás során többször kérte a védence és ő is a poligráfos vizsgálatot, de a kérést mindig elutasították. Hangsúlyozta, hogy Sztojka Iván a diszkóban is a "verekedői körön" kívül áll, ezt a videokamera felvétele bizonyítja. A védelem álláspontja szerint a harmadrendű vádlott a Patrióta lokál előtt is csak Uros Vilovski kézilabdázóval "kakaskodott", de amikor látta, hogy Raffael Sándor összecsap Marian Cozmával, akkor visszaszaladt a tetőtéri bárba, értesíteni a többieket. Mire ismét visszaért az utcára, akkor Marian Cozma már a földön mozdulatlanul feküdt - mondta az ügyvéd. Kiemelte: Raffael Sándor és Németh Győző másodrendű vádlott is úgy vallott, hogy "Iván nem volt ott".

Önként jelentkezett

 Az ügyvéd utalt arra, hogy Sztojka Iván a gyilkosság után délelőtt az egyik veszprémi áruházban vásárolt, noha tudta, hogy ott kamerák vannak, vagyis nem volt oka a bujkálásra. Ha valaki emberölésben vesz részt, az nem vásárolgat - jegyezte meg az ügyvéd, hangsúlyozva, hogy ezt a pszichológus szakértő sem tartotta valószínűnek. Sőt, miután a híradásokból azt tűnt ki, hogy ő a Cozma-gyilkosság egyik lehetséges gyanúsítottja, azonnal jelentkezett a rendőrségen, hogy tisztázza magát - mondta a védő.

   

Kereszturi Mónika hangsúlyozta, hogy védence sem Marian Cozmát, sem Zarko Sesumot, sem pedig Ivan Pesicet nem bántotta. Hozzátette: a diszkóbeli verekedés esetében ezt a videofelvétel igazolja, az utcai gyilkosságnál pedig jelen sem volt, ezt több tanúvallomás támasztja alá.A hatórás védőbeszéd második felében Drescher Ivor ügyvéd sorakoztatott fel érveket Sztojka Iván védelmében. Emlékeztetett például Raffael Sándor vallomására; szerinte "ha Iván ott lett volna a szemem előtt, akkor emlékeznék rá, mert mindenre emlékszem, arra is például, hogy Németh Győző ott volt az utcai verekedésnél".

 

Drescher Ivor szerint több védett tanú is azt vallotta, hogy Sztojka Ivánt nem látták az utcai verekedésnél. A legtöbben csak a "véres fejűre" (Raffael Sándor) és a "ferde orrú kopaszra" (Németh Győző) emlékeztek - mondta az ügyvéd. Kitért arra is, hogy nem egy tanú vallotta azt, miszerint Marian Cozma nagyon "zaklatott volt", a társai nem tudták az utcán visszatartani, noha igyekeztek őt "eltolni a helyszínről". Idézte az ügyvéd Uros Vilovski tanúvallomását is, amely szerint a korábban vele "kakaskodó" Sztojkát nem látta a "fenti verekedésben".

   

Az ügyvéd utalt Ilyés Ferenc kézilabdázó tanúvallomására is, s mint mondta: ő két támadóról beszélt - a "csillagos pólós, vérző fejűről" (Raffael) és a "ferde orrúról" (Németh) -, de Sztojkát nem tudta azonosítani. Nem azonosította verekedőként Sztojka Ivánt Gulyás Péter és Iváncsik Gergő kézilabdázó sem - mondta az ügyvéd.

   

Drescher Ivor kitért arra is, hogy Sztojka Iván pólóján Marian Cozma vérét azonosították. A védő az orvos szakértőre hivatkozott: "a vérfoltok keletkezése nem tehető egyértelművé". Mint mondta: nem lehet egyértelműen állítani, hogy Sztojka Iván pólójára "aktív cselekmény közben" került volna a vér. Ez bizonyossággal nem állapítható meg - mondta az ügyvéd a genetikai szakértői vélemény nyomán.     

   

Drescher Ivor szerint Sztojka Iván semmiféle szándékegységben nem cselekedett Raffael Sándorral, aki beismerte Marian Cozma leszúrását, sem pedig Németh Győzővel, aki Ivan Pesic vesén szúrását és Zarko Sesum fejbe rúgását ismerte el. Velük társtettesként sem említhető Sztojka Iván - hangsúlyozta az ügyvéd.Szerinte Sztojka Iván szándéka maximum testi sértés elkövetésére irányulhatott, de az is csak Uros Vilovskival szemben. Sztojka Iván legfeljebb garázdaságért felelhet - vélte Drescher Ivor, majd azt kérte a bíróságtól, hogy részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában mentse fel a védencét a terhére rótt összes vád alól. (Az ügyészség Sztojka Ivánt társtettesként, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, bűnsegédként elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés kísérletével vádolja.) A tárgyalás június 22-én folytatódik, akkor Raffael Sándor védője tartja meg a perbeszédét. 

   

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.

-MTI-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!