Magyarország

2011.02.24. 16:53

Őssejt-ügy - Nem bírálták el a nyomozás megszüntetését kérő beadványt

<p>Egyelőre nem bírálta el a hatóság az őssejt-ügy ukrán gyanúsítottjának kérelmét, hogy szüntessék meg az eljárást. A kérelmet két hete nyújtotta be az egyik gyanúsított védője, Holló Gábor az ügyészséghez, mivel két olyan igazságügyi orvosszakértői véleményhez jutottak, melyek alapján szerintük alaptalan a gyanúsítás, miszerint emberi testet használtak volna fel tiltott módon.</p>

Holló Gábor, az ügyben meggyanúsított Yulij Baltaytis ukrán-amerikai professzor védője a Független Hírügynökségnek csütörtökön azt mondta, hogy a hatóság még mindig nem reagált a nyomozás megszüntetését kérő indítványukra. Ezért most panaszt tesznek az ügyben, hiszen ráadásul a két ukrán gyanúsított még mindig lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. A védelem szerint az új szakvélemények kimondják, hogy hat-nyolc hetes abortumokkal kísérleteztek, ezek az embriók nem tekinthetők embernek. A szakvélemények is azt állapították meg, hogy a leválasztott embrió és az abból nyert anyag nem minősül az emberi test részének. Ez pedig az ügyvéd szerint azt jelenti, hogy megkérdőjelezhető a gyanúsítás.

Mint ismert, az őssejt botrány 2009. június végén robbant ki: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberei a Nyírő Gyula Kórház egyik bérbe adott épületében csaptak le a gyanú szerint illegális őssejt-terápiát végző orvoscsapatra. Az érintettek ellen üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett, emberi test tiltott felhasználása miatt indult eljárás. Az ügy négy eredeti gyanúsítottja közül Seffer István plasztikai sebész és egy másik magyar férfi szabadlábon védekezik, az ukrán Yuliy Baltaytis professzor, valamint egy ukrán biológusnő ellen lakhelyelhagyási tilalom van érvényben.

-Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!