Magyarország

2010.12.02. 12:08

Végjáték az MTV-székház ostromának perében: újrakezdték Goró Oszkár ügyének tárgyalását

<p>Megkezdődött a végjáték az MTV-székház ostromának perében: újrakezdték Goró Oszkár ügyének tárgyalását csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A köztelevízió székháza elleni 2006-os támadás miatt eredetileg 40 férfit vádoltak meg.</p>

Egy vádlott, Ekrem Kemál György időközben elhunyt, 37 vádlott ügyében jórészt felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó első fokú ítélet született, 2 vádlott pedig ismeretlen helyen tartózkodik. Az egyetlen elérhető személy az ügyben, a 18. rendű vádlott, Goró Oszkár,  volt fideszes önkormányzati képviselő ellen újra kellett kezdeni a tárgyalást.

Miután Szabó Noémi bírónő tanácsában változás történt, csütörtökön újrakezdték Goró Oszkár ügyének tárgyalását. Fürcht Pál ügyész ismertette a vádat, amely szerint 2006. szeptember 18-án este a Magyar Televízió székházánál erőszakos tömegzavargás történt, melynek során 21 gépkocsit és két motorkerékpárt gyújtottak fel, illetve rongáltak meg. A Magyar Televíziót, amelynek adását 2006. szeptember 19-én hajnali 1 óra után meg kellett szakítani, több mint 29 millió forintos anyagi kár érte. A székház megtámadásában a vád szerint Goró Oszkár, aki akkor a XV. kerületben volt önkorányzati képviselő, is részt vett, ezért az ügyészség őt közérdekű üzem működésének megzavarásával és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal vádolja. Goró ezt a vádat jórészt tagadja, azt mondta: "a székház lépcsőjére nem mentem fel, az a széttaposott sörösdoboz, amit dobtam, nem alkalmas sérülés okozására, de azt érzékeltethette, hogy a rendőrök sem tehetnek meg mindent." Egy korábbi tárgyaláson pedig azt mondta, azért volt a Szabadság téren, mert mint politikus, első kézből kívánt tájékozódni.

A tárgyalás 2011. március 16-án folytatódik, és amennyiben ekkor megszületik a várt ítélet, végetérhet az MTV-székház ostroma miatt 2007 óta tartó persorozat.
- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!