Magyarország

2010.12.03. 18:08

Feljelentést tett OMNINVEST-ügyben a Nemzetgazdasági Minisztérium

<p>Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a magyar vakcinagyártó céggel, az Omninvesttel kapcsolatos ügyben - közölte a Független Hírügynökséggel az NGM pénteken.</p>

A tárca szerint ugyanis 2006-ban a jogszabályok szándékos megsértésével ítéltek oda kétmilliárd forint állami támogatást az Omninvest Development Kft-nek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az ügy vizsgálata során több, büntetőeljárás megindítására okot adó hiányosságot, ellentmondást tárt fel, ezért tett feljelentést a főváros V. kerületi rendőrkapitányságán - áll a dokumentumban.

Az Omninvest kétmilliárd forintos állami támogatásával kapcsolatban már a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is tett feljelentést még november elején. Bár a H1N1 elleni vakcinát is gyártó Omninvest november közepe előtt visszafizette a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak a kétmilliárd forintot, a KEHI nem nem szűntette meg a cég elleni eljárást - erősítette meg a sajtóinformációkat akkor a KEHI. A hivatal ezt azzal indokolta: az Omninvest szerintük jogszabályba ütköző módon használta fel az állami támogatást. A vakcinagyártó szerint viszont a magyar költségvetés csaknem 10 milliárd forintot takarított meg azzal, hogy a H1N1 elleni oltóanyagot tőlük szerezte be.
- Független Hírügynöksé g-

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!