Magyarország

2010.10.06. 15:39

Vérzékenységben szenvedett az otthonszülő kismama

<p>Vérzékenységben szenvedett az az otthonszülő kismama, akinek gyermekét újra kellett éleszteni. A</p>

Független Hírügynökség úgy tudja, a kismama vérképéből, még a terhesség ideje alatt kiderült, hogy csökkent  vérlemezke számmal rendelkezik. Ennek egyik következménye a bő vérzés, amely életveszélyessé teheti a szülést. Ennek ellenére vállalta a nő, hogy kórházon kívül hozza világra gyermekét. Ez volt az a keddi otthonszülés, amelynek helyszínén őrizetbe vették az ismert szülésznőt, Geréb Ágnest.

Az újraélesztett gyermeket a Semmelweis Egyetem egyik gyermekklinikájára, anyját pedig a II. szülészeti klinikára szállították a mentők, ahonnan a Független Hírügynökség információja szerint a nő saját felelősségére szerdán távozott.

Kedd délután légzés és elégséges vérkeringés nélkül találták a mentők az újszülöttet. Az életmentésbe bekapcsolódott a speciális gyermek-mentőorvosi kocsi és a koraszülött-mentő személyzete is. Az anyát és gyermekét ezután kórházba szállították, a rendőrség pedig előállította a szülést levezető személyeket, köztük Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt, aki ellen már többször volt bünetőeljárás az általa levezetett otthonszülések közben történt halálesetek illetve egészségkárosodások miatt.
- Független Hírügynökség -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!