Magyarország

2010.09.27. 15:30

Martonyi: alapvetően megváltozott a hangulat Szlovákiával

<p>A magyar külügyminiszter szerint a magyar és a szlovák kormányváltással alapvetően megváltozott a hangulat a két ország között. Martonyi János erről hétfőn beszélt újságíróknak miután megbeszélést folytatott Mikulas Dzurinda szlovák külügyminiszterrel.</p>

Azt mindkét miniszter megerősítette, hogy a jövőben előre szeretnének tekinteni és bár vannak vitás kérdések a múltból de azokat előre nézve szeretnék megoldani. Martonyi és Dzurinda abban is megállapodott, hogy úgynevezett "early warning" rendszert vezetnek be a két ország között, amely szerint ha a jövőben bármilyen újabb feszültségre okot adó lépés vártható az országoktól akkor arról előre tájékoztatják a másikat.

Malina Hedvig máig le nem zárult ügyével kapcsolatban Dzurinda leszögezte: nem elégedettek a szlovák igazságszolgáltatás színvonalával és az igazságosság javítása érdekében reformokat is terveznek.

A szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban Dzurinda hangsúlyozta: múlt pénteken módosítást fogadott el a kormány, amely orvosolja a Magyarország által is korábban kritizált részeket és ezzel Martonyi János is egyetértett.

A magyar kormány által elfogadott kettős állampolgárságról szóló jogszabállyal kapcsolatban Martonyi leszögezte: semmiképpen sem a szlovákok tömeges magyar állampolgársághoz jutása a törvény célja és még kevésbé az, hogy bármilyen módon sértse Szlovákia szuverenitását.

Dzurinda leszögezte: tárgyalásai során szó volt a komáromi Duna-híd felújításáról, illetve új híd építéséről is az Ipoly felett, de konkrét döntés egyelőre nem született.

Mikulas Dzurinda hétfőn találkozott még Orbán Viktor miniszterelnökkel, Kövér László Házelnökkel és Schmitt Pál köztársasági elnökkel is.
- Független Hírügynökség -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!