2010.07.28. 15:01
Bajnai és Gyurcsány is cáfolja Budai Gyula vádjait
<p>Hamisan vádolja Bajnai Gordon volt miniszterelnököt Budai Gyula miniszterelnöki megbízott - közölte a Független Hírügynökséggel szerdán a volt kormányfő titkársága.</p>
Gyurcsány Ferenc volt kormányfő titkársága is cáfolta a vádakat. A sukorói beruházással kapcsolatosan hamis tanúzással vádolta szerdán Budai Gyula Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök mindenben együttműködött a sukorói beruházással kapcsolatban nyomozó ügyészséggel, minden kérdésre válaszolt, tanúvallomását pedig még kormányfői megbízatása alatt nyilvánosságra hozta - így reagált a volt kormányfő titkársága Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdai sajtótájékoztatója után. Bajnai Gordon még önkormányzati, majd gazdasági minisztersége idején is tárgyalt a beruházóval, hiszen ez jelentős turisztikai értéket képviselt volna, amely 3 ezer új munkahelyet és egymilliárd dolláros beruházást jelentett volna, ha megvalósul.
Bajnai Gordon titkársága emlékeztetett, hogy a volt kormányfő kérésérére indult vizsgálat a beruházáshoz kapcsolódó gyanús földcsere-ügyben is.
Budai Gyula szerdán elhangzott vádjait a Független Hírügynökségnek Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök titkársága is cáfolta.
Hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök a sukorói kaszinó-beruházás kapcsán - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Budai Gyula miniszterelnöki megbízott. Mint mondta: több levél és egy hangfelvétel is bizonyítja, hogy a két korábbi kormányfő tudott a beruházás részleteiről és részt vett az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken. A politikus jövő héten adja át a bizonyítékokat az ügyészségnek.
- Független Hírügynökség -