Magyarország

2010.03.10. 16:54

Hagyó Miklós azt ígéri, hogy együttmûködik a hatóságokkal

<p>Hagyó Miklós mindenben együttmûködik a hatóságokkal, legyen szó ingatlanvásárlásairól, vagyonával kapcsolatos kérdésekrõl vagy egyéb tevékenységeirõl - ezt mondta a Független Hírügynökségnek szerda délután a volt fõpolgármester-helyettes.</p>

Arról is beszélt, hogy Budapesten él, és itt akarja tisztázni magát, a korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem készül külföldre menni. Hagyó Miklós a körülötte zajló ügyek kapcsán azt állította: sohasem veszélyeztette, és nem is veszélyeztetné saját illetve családja nyugalmát kétes ügyletekkel.

A hvg.hu internetes portál kedden azt írta, hogy Hagyó Miklós lánya nevére íratta budapesti ingatlanjainak egy részét. A hírportál szerint a szóban forgó ingatlanok a politikus vagyonnyilatkozatában is szerepelnek, mindkettõ a XII. kerületi Rege utcában található. A földhivatali dokumentumok széljegyei szerint a budai ingatlanok március 5-e óta lánya nevén vannak, a politikus ugyanakkor haszonélvezeti jogot élvez. A portálon megemlítik, hogy a BKV korrupciós ügyeiben voltak, akik állítólag Hagyó Miklósra tettek terhelõ vallomást. Hozzáteszik: a politikust még nem hallgatták ki az ügyben, de mentelmi joga miatt nem is lehetne. Hagyó Miklós errõl nem mondott le ugyanis, és az MSZP sem kérte, mindössze párttagságát függesztette fel - olvasható az oldalon.

A volt fõpolgármester-helyettes a Független Hírügynökségnek szerda délután azt mondta, hogy három, XII. kerületi ingatlanja közül kettõt íratott lánya nevére. Egy száz négyzetméteres társasházi lakást, illetve a hozzá tartozó telekrészt, amelyen parkoló van. Hagyó Miklós hangsúlyozta, hogy mindkét ingatlan szerepel a vagyonnyilatkozatában. Ezenkívül egy ingatlan van még a nevén, amelyet 2007 nyarán vásárolt, és amelyet nem készül más nevére íratni, sem eladni, mivel most is ez az otthona.

A volt fõpolgármester-helyettes hozzáfûzte: összesen kétszer vett fel hitelt, elõször 15 majd 20 millió forintot, mindezt svájci frankban. A megnõtt kamatterhek miatt azonban úgy döntött, visszafizeti az összeget, amelyet meg is tett, miután értékesített egy érdi családi házat. Hagyó Miklós ezzel kapcsolatban hozzáfûzte: ennek szintén nyoma van korábbi vagyonnyilatkozatában.

Hagyó Miklós a nevével összefüggésbe hozott botrány kapcsán elmondta: mindenét politikusi pályafutása elõtt szerezte. Azt is mondta, hogy sohasem veszélyeztette, és nem is veszélyeztetné saját illetve családja nyugalmát "illegális tranzakciókkal, és nem rombolná le 42 év munkáját".
- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!