Sport

2016.06.14. 08:36

A Diósgyőr, a Kövesd és a Cigánd is nevezett

Miskolc - A megye NB I-es csapatai és az NB II-es is nevezett.

Miskolc - A megye NB I-es csapatai és az NB II-es is nevezett.

Az NB I következő, 2016/2017-es szezonjára múlt keddig lehetett nevezni, és megyénk mindkét klubját – a Diósgyőrt és a Mezőkövesdet – működtető gazdasági társaság határidőre jelezte élvonalbeli indulási szándékát.

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága hétfőn hozott határozatot első fokon, és elfogadta minden olyan klubnak a nevezését, amely azt bajnoki eredményével kivívta és rendelkezik klublicenccel a soron következő évadra. Vagyis a július 16-án kezdődő pontvadászatban az alábbi csapatok indulnak: Budapest Honvéd, Debreceni VSC, Diósgyőri VTK, Ferencváros, Gyir­mót FC, Mezőkövesd Zsóry FC, MTK Budapest, Paksi FC, Szombathelyi Haladás, Újpest FC, Vasas FC, Videoton FC. Az NB II-ben a nevezési határidő június 13., hétfő, 12 óra volt, mint az ismert, itt az egyetlen Borsod-Abaúj-Zemplén megyei érintett a friss feljutó Cigánd SE volt.

A bodrogköziek képviselői tegnap délelőtt személyesen jártak az MLSZ-ben, s adták le nevezésüket a másod­osztály 2016/2017-es küzdelmeire (itt a versenybizottság egy hét múlva hoz első fokon határozatot), amely 20 csapattal startol majd el.

- ÉM -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!