Labdarúgás: NB III.

2024.05.26. 20:36

Döntetlennel zárt a bajnok, az ezüstérmes ellen

Labdarúgás: NB III, Észak-keleti csoport, 30. forduló.

Putnok FC – Evolution Hungary-Cigánd SE 1–1 (1–0)
Putnok, 500 néző. V.: Takács (Szilágyi, Benkő).
Putnok: Mészáros D. – Szabó K., Mrva, Dobrovolszki, Nemes, Galacs, Lőrincz A., Tordai, Vattay (Gulyás, 93.), Kovács D., Boros. Vezetőedző: Szala Ákos. Cigánd: Perehanec – Motkó (Kardos, 53.), Pap Zs., Kőrizs, Misák, Tóth M., Juhász M. (Silling, 70.), Girdán (Honchar, 60.), Kovács N. (Tóth G., 60.), Vass, Kelemen (Kereszti, 70.). Vezetőedző: Igor Bogdanovic. G.: Galacs (36.), ill. (Pap, 87. – 11-esből). Jók: Galacs, Nemes, Vattay, ill. az egész csapat.
Szala Ákos: – Rangadóhoz méltó meccset játszott a két csapat. 30 forduló elteltével nem hazudik a tabella. Gratulálok a Cigándnak az ezüstéremhez. Jobb teljesítményre sarkalltak minket a szezon során, és így mindkét csapat tudott fejlődni. Két borsodi csapat végzett a tabella első két fokán, ez örömteli. A nézőcsúcs is hozzájárult a remek futballhangulathoz. Köszönjük a kilátogató embereknek, és szeretettel várjuk mindannyiukat az osztályozó mérkőzéseinkre.
Igor Bogdanovic: – Örülök, hogy ilyen mérkőzésen vehettem részt, ahol a két legjobb csapat játszott egymás ellen. A nézők is örülhetnek, hogy ilyen meccset láthattak, a két csapat megmutatta, miért végeztek itt a tabellán. Gratulálok a Putnok bajnoki címéhez, és sok sikert kívánok nekik a két legfontosabb mérkőzésen.

A bajnokság végeredménye

1. Putnok FC    30    19    6    5    73-25    63

2. Cigánd SE    30    16    10    4    51-23    58

3. Kisvárda MG tartalék    30    16    6    8    46-34    54

4. Debreceni VSC tartalék    30    15    5    10    63-41    50

5. Debreceni EAC    30    13    10    7    41-34    49

6. Tiszaújváros    30    12    10    8    49-37    46

7. Újpest FC tartalék    30    13    5    12    54-49    44

8. Karcag    30    12    8    10    42-39    44

9. Eger SE    30    11    8    11    36-40    41

10. Tiszafüred    30    10    8    12    46-51    38

11. Sényő FC    30    9    9    12    46-55    36

12. FC Hatvan    30    9    9    12    32-44    36

13. Diósgyőri VTK tartalék    30    9    8    13    41-44    35

14. Salgótarjáni BTC    30    8    10    12    36-47    34

15. Rákospalotai EAC    30    7    3    20    34-69    24

16. Gyöngyösi AK    30    1    5    24    23-81    8

A négy csoport bajnoka, a Putnok FC, a Tatabánya, a Békéscsaba, valamint a Szentlőrinc két párban, osztályozót játszik az NB II-be jutásért. A sorsolást kedden tartják az MLSZ-ben. A DVTK tartalék bennmaradt, miután nem a piros-fehérek lettek a legrosszabb 13. helyezettek a négy csoport tizenharmadikjának összevetésében.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában