boon.hu video

2024.04.06. 19:10

DVTK drukkerek: szalonképtelen minőségjelző a csapat gyengeségre - Fotók, videó

Döntetlent játszott hazai pályán a kieső helyen álló szabolcsiak ellen a Diósgyőr.

A szurkolóknak nem tetszett a végeredmény.

Fotó: Vajda János

Diósgyőri VTK – Kisvárda MG mérkőzést rendeztek szombaton délután Diósgyőrben, a labdarúgó NB I 27. fordulójában. Hét közben mindkét csapat Magyar Kupa-negyeddöntőt játszott a saját pályáján: a szabolcsiak kedden, az MTK Budapestet 3-2-es győzelemmel búcsúztatták, a DVTK pedig szerdán 2-0-s vereséggel esett ki a Ferencvárosi TC-vel szemben.

Négy és egy 

A mostani összecsapás két szakvezetője közül a hazaiaké rotált nagyobbat, a hétközi meccshez képest négy helyen változott a kezdőcsapat. Stephen betegség miatt maradt ki, Bényei, Vallejo és Pozeg Vancas csak kispados volt. Bizalmat kapott viszont Bokros, Klimovich, Szabó L. és Pernambuco. Történt mindez a regeneráció jegyében, ugyanis a DVTK négy nap múlva, szerdán újabb bajnokit játszik, az FTC vendégeként. A diósgyőrieknél a már említett Stephenen kívül további hat játékos nem volt keretben, Bárdos, Popadiuc, Baco, Csirmaz és Szamosi sérülés miatt, Tóth B. kapus pedig azért nem, mert vasárnap a DVTK tartalék NB III-as együttesénél volt jelenése.

Ezzel szemben a kisvárdaiak vezetőpedzőjének, Feczkó Tamásnak annyira tetszett a keddi csapata, hogy csak egy helyen változtatott a kezdőn, a kapuban Petkovic helyett Kovács M.-nek szavazott bizalmat. 

Hazai gól

A DVTK-nál hosszú idő után kapott szerepet négy olyan játékos a kezdőben, Pernambuco, Acolatse, Szabó L. és Jurek személyében, akik ténylegesen támadó szelleműek. Ez meg is látszott a csapat játékán, a hazaiak letámadással kezdték a meccset, és ezzel zavarba hozták a kisvárdai együtteset. Sok biztató, kecsegtető lehetősége volt a DVTK-nak, nagy nyomás alatt tartották a vendégeket, és a 36. percben Gera egy kipattanót a kapuba küldött, a diósgyőriek teljesen megérdemelten jutottak előnyhöz. Azzal együtt is, hogy a szabolcsi csapat is végig vitt néhány támadást, még a gól előtt, illetve hátrányuk közepette Spasicnak volt egy nagy lehetősége, de Szatmári a gólvonalon megakadályozta az egyenlítést. 

Vendég egyenlítés

A második félidőben sokkal energikusabban kezdett a kisvárdai együttes, jóval többet mutattak annál támadójátékban, mint amire az első félidőben tellett tőlük. A cseréik is jól sikerültek, jobban, mint a hazaiaknak. Nem volt meglepetés, mert ekkoriban vastagon benne volt a meccsben, hogy egyenlítenek a fehér mezesek, hogy a csereként beállt Navrátil összehozott egy 11-est, amit Cipetic értékesített. A hátrányba került DVTK képtelen volt megújulni, sokkal inkább az volt benne a küzdelemben, hogy a vendégek még szereznek egy találatot, mert náluk volt többet a labda. Az utolsó percekre az erejük, mintha elfogyott volna a várdaiaknak, de a DVTK ekkor sem tudott dominálni.

Maradt a döntetlen, a Diósgyőr zsinórban a harmadik tétmeccsén maradt nyeretlen. Ez az 1-1 pedig nem igazán tetszett a hazai drukkereknek, akik a meccs végén a ,,.urva gyenge” szókapcsolatot skandálták, kifejezve elégedetlenségüket, és ezt füttyel spékeltek meg. 

 

Diósgyőri VTK – Kisvárda MG 1-1 (1-0)
Diósgyőr, 4398 néző. V.: Csonka (Aradi, Csatári).
Diósgyőri VTK: Odyntsov (6) – Gera (6), Szatmári (6), Lund (6), Bokros (6) – Holdampf (6), Klimovich (6) – Jurek (6), Pernambuco (6), Acolatse (6) – Szabó L. (5). Vezetőedző: Vladimir Radenkovic.
Kisvárda MG: Kovács M. (6) – Cipetic (6), Lippai (6), Jovicic (6), Körmendi (5) – Melnyik (6), Matic (6) – Filipovic (5), Makowski (6), Spasic (6) – Ilievski (5). Vezetőedző: Feczkó Tamás. 
Csere: Filipovic helyett Navrátil (6) a 46., Ilievski helyett Mesanovic (6) az 55., Spasic helyett Camaj (5) az 55., Szabó L. helyett Kampetsis (5) az 58., Jurek helyett Bényei (5) az 58., Pernambuco helyett Pozeg Vancas (5) az 58., Matic helyett Nikolov (6) a 64., Klimovich helyett Vallejo (6) a 64., Makowski helyett Ötvös (6) a 71., Holdampf helyett Feuillassier (-) a 81. percben.
Sárga lap: Filipovic a 33., Nikolov a 92., Odyntsov a 92. percben.
Gólszerző: Gera (1-0) a 36., Cipetic, 11-esből (1-1) a 66. percben.

A gólok története
36. perc: Jurek balról kapura szúrt bombáját Kovács M. kiütötte, a jobb oldalon érkező Gera viszont 7 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 1-0. 
65. perc: Szatmári ütközött a 16-oson belül Navrátillal, a játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Cipetic bombázta a kapu jobb oldalába, 1-1. 

Nézze meg a videót is

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!