2024.03.02. 21:26
DVTK: az első gól egyet ért
Megszerezte az évad első gólját a DVTK a Puskás ellen, az egyenlítőnél többre nem futotta.
Edomwonyi (lehajtott fejjel) szerezte a DVTK egyenlítő gólját
Fotó: Kovács Péter
A labdarúgó NB I 23. fordulójában, szombaton este Diósgyőri VTK – Puskás AFC mérkőzést rendeztek. A meccs kérdése az volt, hogy a hazaiak az új vezetőedzővel, folytatják-e a négygólos szériájukat (a Putnok FC-t edzőmeccsen 4-0-ra, a Fehérvár FC-t bajnokin 4-0-ra, a Zalaegerszegi TE FC-t kupameccsen 4-2-re győzték le Vladimir Radenkovic irányításával), vagy ha nem is, de megszerzik a Puskás ellen az évad első gólját, góljait.
Három helyen, három visszatérő
A vendégek kezdőcsapata három helyen változott a legutóbbi mérkőzésükhöz képest. A Debreceni VSC otthonában egy hete elszenvedett 1-0-s vereség után Golla és Corbu sérülés miatt nem volt keretben, Soisalo pedig csak a kispadra került. Így jutott szóhoz a védelemben Szolnoki, a középpályán pedig Nissila és Nagy Zs.
A DVTK a legutóbbi bajnokijához, az egy hete a Fehérvár FC-t Diósgyőrben 4-0-ra legyőző csapat kezdőjéhez mérten semmit sem változott, míg a keddi Magyar Kupa nyolcaddöntőhöz képest három helyen, ugyanis a Zalaegerszegi TE FC-t 4-2-re verő gárdából Szabó L., Feuillassier és Popadiuc került ki, mindannyian kispadosok lettek. Ezzel összefüggésben pedig visszatért Bényei és Vallejo a középpályára, Edomwonyi pedig előre.
A félidő hajrájában
Azonban a hétközi meccset kihagyók közül ketten nem a pályának azon a részén játszottak, mint a Fehérvár ellen: Vallejonak sokkal inkább Holdampf mellett jutott terület, nem pedig előtte, Bényei közelében, már csak azért sem lehetett ez így, mert utóbbi a bal szélre került ki, így Pozeg Vancas az ék, Edomwonyi mögött játszhatott. A mérkőzés elején ment az ismerkedés, aztán a hazaiak kezdték egyre többet birtokolni a labdát. A 12. percben Jurek kapu fölé szálló lövése indította be az eseményeket, majd jött egy kis laposság, a sárgák tekintetében, hét percen belül hármat is kiosztott a játékvezető, jogosan. Aztán a DVTK előtt adódtak lehetőségek, Gera elfutása is ígéretes volt, Jurek beadása pedig a meccs addigi legnagyobb helyzetét hozta, de sem Pozeg Vancas, sem Bényei nem tudta a kapuba bólintani a lasztit. Hazai részről az első félidő legnagyobb lehetőségét Jurek hibázta el, aki a 39. percben, 9 méterről az oldalhálóba bombázott. A játékrész végén viszont a Puskás szerezte meg a vezetést, egy szögletük után a labda Plsekhez került, és ő fejjel volt eredményes.
Dupla kapufa után
A második játékrész elején hamar eltüntette hátrányát a DVTK, Edomwonyi góljával. Akinek a szemfülessége dicsérhető, mert Gera dupla kapufás lövését követően összeszedte és a hálóba kotorta a labdát. Az egyenlítést hozó találatnál aktív üzemmódra váltott a Puskás, többször is zavart okoztak a diósgyőri 16-oson belül, ám a hazai frissítések nem a védőjáték erősítését szolgálták, támadókat küldött be a pályára Radenkovic edző. És ennek az lett a folyománya, hogy a Diósgyőr is visszajött arra a szintre, mint a Puskás. Mindkét csapat harcolt azért, hogy berámolja a második találatot, de ez az egyenlősdi nem tartott ki a meccs végéig. Az utolsó percekben, a hajrában a PAFC támadójátéka nézett ki jobban, hiszen ők voltak a frissebbek, nekik nem kellett hét közben pályára lépniük, így sok labda érkezett a diósgyőri 16-oson belülre, ám a hazaiak védelme visszaverte a támadásokat.
Mivel a végjátékban a felcsúti csapatnak állt a meccs, a DVTK inkább egy pontot szerzett, sem mint kettőt veszített, az évad első diósgyőri gólja a Puskás ellen egy pontot ért.
Diósgyőri VTK – Puskás AFC 1-1 (0-1) A gólok története |
DVTK – PAFC
Fotók: Ádám János